Nyilván nemzetközi viszonylatban aprópénznek számít, de így is elképesztő összegek repkednek az NB I-ben.

Az RTL Klub Fókusz című műsora a lehetetlenre vállalkozott, megpróbálta kideríteni azt, amire mindenki nagyon régóta kíváncsi, hogy mennyi az annyi az a magyar élvonalban, vagyis mennyit keresnek a játékosok a mennyeiben?

A klubok – ki tudja, miért?! – természetesen elzárkóztak az adatszolgáltatástól, így a csatorna saját információra alapozva jutott arra, hogy éves szinten 57 és 96 millió forint közötti összeget tehet zsebre az NB I tíz legjobban kereső focistája, ami így közel 5-8 millió forintos havi fizetést jelent. Elképesztő, nem?

Ha megnézzük a bajnokság színvonalát, hát még a dicső nemzetközi kupaszerepléseket, ennek hallatán kicsit talán még a szemöldökünket is felhúzzuk. Érdekes.

Pintért Ádám néhány napja a Bundesliga 2-be igazolt, a Greuter Fürth játékosa lett

Juhász Roland (Videoton) vezeti a leginkább Fradistákat felvonultató listát 96 milliójával, ami havi 8 milliót jelent. A felsorolás alján a szintén videotonos Fiola Attila áll 57,6 millióval, vagyis havi 4,8 milliós fizetséggel.

A TOP 10-ben két DVTK-játékos is helyet kapott, a 24.hu információi szerint viszont ennyit senki nem keres a Diósgyőrnél.

Ha pedig arra lennél kíváncsi, hogy hozzájuk képest mennyit keresnek a légiósaink:

Dzsudzsák a legjobban fizetett magyar sportoló, négyszer többet keres, mint Hosszú Katinka

(via , kép: vidi.hu)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ez aztán a szivatás: nagy arccal kihagyta a tizenegyest, majd az ellenfél játékosai odamentek gratulálni

Brutálisan nagy gólt rúgott a rangadón a török középpályás

Rooney vitamin helyett Viagrát adott korábbi csapattársának

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés