Aki olimpiai ezüstérmes is, és Zácsik Szandra sérülése miatt nagy szükség volt rá.

Egyéves szerződést írt alá a Ferencvárossal Marija Jovanovics, montenegrói balátlövő.

A jobbkezes, 30 éves játékos pályafutásának legnagyobb sikere a londoni olimpián megszerzett ezüstérem, valamint az ugyanebben a szintén 2012-ben rendezett Európa-bajnokon nyert aranyérem volt. Eddig.

A 182 centis Jovanovics az előző idényben a francia bronzérmes Issy-Paris játékosa volt, onnan érkezett a Fradiba, ahol a súlyos sérülést szenvedő Zácsikot kell pótolnia. Jovanovics egyébként háromszor volt Bajnokok Ligája-elődöntős, és most is oda igyekszik az FTC.

Szerettünk volna erősíteni a csapaton, mert komoly erőpróbák előtt állunk mind a hazai, mind a nemzetközi színtéren. Hosszú ideje kerestük azt a játékost, aki valós előrelépést jelent együttesünk számára, és úgy vélem, Marija Jovanovic személyében most megtaláltuk. A BL-be való nevezési idő lejárta előtt elküldtük a megfelelő papírokat a szövetségnek, tehát Marija Jovanovic pályára léphet már Szkopjéban is” – mondta Bognár László, az FTC kézilabda szakosztályának ügyvezető igazgatója.

(Forrás: fradi.hu)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Hiába van jó szezonja Marcus Rashfordnak, egyre valószínűbb, hogy nem maradhat Barcelonában

Egyre valószínűbb Guardiola távozása, és az is, hogy ki lesz az utódja

Bodó Richárd elmondta, miért távozik tíz év után a Szegedtől

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
72% Igen
17% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni