Persze csak akkor, ha megfogadod a tippünket.

Olympique Marseille–Atlético Madrid

Európa-liga-döntő; május 16., 20:45; TV: Digi Sport 1

A Marseille és az Atlético Madrid játssza az idei Európa-liga döntőjét, a franciák hazai pályán, Lyonban nyerhetik meg először a sorozatot, míg az Atlético 2010 és 2012 után próbál ismét győzni.

A Marseille csoportmásodikként jutott a 32 közé, ahol a Bragát ejtette ki, majd az Athletic Bilbao és a az RB Leipzig következett. Az elődöntőben aztán a Salzburgot verte, miután a játékvezető is az OM-et segítette. Amely egyébként a bajnokságban egy fordulóval a vége előtt negyedik, vagyis jelen állás szerint jövőre ismét az Európa-ligában játszhat, ha viszont megnyeri a döntőt, akkor a Bajnokok Ligájában indulhat. Ami meglepetés lenne, még úgy is, hogy Rudi Garcia egy erős csapatot rakott össze.

Az Atlético Madrid a BL-ből került az Európa-liga kieséses szakaszába, ahol előbb a Köbenhavn, majd a Lokomotiv Moszkva, a nyolc között pedig a Sporting ellen jutott tovább. Az elődöntőben aztán összesorsolták az Arsenallal, és az előrehozott döntőben Simeone csapata hatékony és taktikus játékkal kiejtette a londoniakat.

Simeone a duplára hajt, 2012-ben már megnyerte az Európa-ligát az Atléticóval

Az esélyeket nézve szinte minden az Atlético mellett szól. A matracosoknak van a jobb keretük, a mag évek óta együtt van, ez a társaság együtt már nyert bajnokságot és játszott két BL-döntőt is. Ráadásul a védelem idén ismét jól összerakott, nehéz ellenük játszani, kellemetlen ellenfelek, akik jól kihasználják a kevés adódó helyzetet.

A Marseille mellett a hazai pálya szólhat. Igaz, hogy az egyik rivális, a Lyon stadionjában lesz a döntő, de azért mégis Franciaországban játszik az OM. Persze még elpuffogtathatnánk a szokásos közhelyeket, hogy nem rajtuk van a nyomás, egy meccsen minden megtörténhet és hasonlók, de inkább mutatjuk a tippet, amivel szerintünk nyerhetsz.

Tipp: Csak az Atlético Madrid szerez gólt; odds: 2,30 - Fogadok

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Újabb fogadási balhéba keveredett a korábban tíz hónapra eltiltott Tonali

Littler a Premier League-ben is felért a csúcsra

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés