Az Atalanta edzőjét, Gian Piero Gasperinit most tiltották el a Serie A-ban, de ettől csak egy egészen picit fogta vissza magát a Real elleni BL-meccs után.

Mint arról mi is beszámoltunk, a Madrid több mint 70 percet emberelőnyben játszott Bergamóban, miután Freulert kiállították egy nyilvánvaló szabálytalanság miatt – ami valószínűleg inkább csak sárga lapot ért, mert nem volt nyilvánvaló gólhelyzetben Vinícius.

„A játékvezető elrontotta a játékot ezzel a korai piros lappal, de lehet, egyébként is veszítettünk volna. Nem tudjuk, mi lett volna az eredmény a kiállítás nélkül.

Az előző idényben az abszolút káosz után rendezték a kezezés szabályát, most meg folyik egy kísérlet arra, hogy kiirtsanak a futballból mindenféle fizikai érintkezést, de ez a futball öngyilkossága lesz.

Most tiltottak el a Serie A-ban, mert elmondtam a véleményemet, ha most is kimondom, amit gondolok, akkor az UEFA egy hónapra eltilt…

De ez a foci öngyilkossága, nem lehetnek olyan játékvezetőink, akik soha nem játszottak, és nem tudják, mi a különbség a test a test elleni játék és a szabálytalanság között. Ha nem tudnak különbséget tenni, akkor – őszintén szólva –, más munkát kellene végezniük. Inkább olyanok legyenek játékvezetők, akik valamikor maguk is futballoztak!

Most itt van segítségként a VAR, de még így is előfordulnak hibák, ráadásul olyan sokáig kell várni a döntésekre, ami tönkreteszi a mérkőzéseket. De mondom, lehet, tizenegy játékossal is veszítettünk volna, de akkor legalább játszhattuk volna a magunk játékát.”

Ettől még a dühös olasz optimista maradt:

„Csak nyernünk kell Madridban a továbbjutáshoz. Ez könnyű, nem kell túlgondolkodni ezt, mert csak egy mérkőzésünk van a továbbjutás kiharcolásához. Győznünk kell! 

Az utolsó percekben nyert a több mint 70 percig emberelőnyben játszó Real Madrid

Elsült a balbekk jobb lába, ezzel nagyon közel került a Madrid a továbbjutáshoz.

(Fotó: Emmanuele Ciancaglini/Quality Sport Images/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Barcelona ügyesen keverte a lapokat, történelmi szerződést írhat alá a Nike-val

További cikkeink a témában