Megható pillanat volt.

A dán–belga Európa-bajnoki csoportmeccset félbeszakították a találkozó 10. percében* a dán Christian Eriksen tiszteletére, aki még a Finnország elleni mérkőzés 40. percében minden előzmény nélkül esett össze, majd bő tíz percen keresztül élesztették újra, de végül stabil állapotban vitték kórházba, ahol már kommunikálni is tudott.

A csapatok ezzel a gesztussal szerették volna megadni a koppenhágai Parken Stadion közönségének a lehetőséget arra, hogy az eset óta kórházban lévő középpályást köszöntsék – szép és megható pillanat volt:

* Azért a tizedik percre esett a választás, mert Eriksen a 10-es mezszámmal szerepelt az Eb-n.

Kjaer nemcsak hétköznapi hős, ő a nagybetűs csapatkapitány is

Gyors reakciója és egészen hihetetlen lélekjelenléte megmentette Eriksen életét.

Egy orvos elmondta, mitől állhatott meg Eriksen szíve

A pályán esett össze, újra kellett éleszteni.

Egyébként a 2. percben megszerezte a vezetést a dán válogatott Poulsen találatával.

(Fotó: UEFA EURO 2020)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
13% Naná, és nagyon keményen.
39% Igen, de menedzselhető.
48% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés