A Real Madrid elnöke exkluzív interjút adott az El Chiringuito TV-nek.

Természetesen a vasárnap este megalapított Szuperliga volt a téma.

Mi a Szuperliga?

Hat angol (Arsenal, Chelsea, Liverpool, Manchester City, Manchester United, Tottenham), három spanyol (Atlético Madrid, Barcelona, Real Madrid) és három olasz (AC Milan, Inter, Juventus) klub úgy döntött, hogy a következő szezonban már nem kíván szerepelni a Bajnokok Ligájában, helyette megalapítja a saját elit bajnokságát, a Szuperligát. Az UEFA erre szigorú fenyegetésekkel válaszolt, kizárná a csapatokat a Bajnokok Ligájából, a Szuperligában szereplő futballistáknak pedig megtiltaná a világversenyeken való szerepelést.

Erről beszélt a Real Madrid és most már a Szuperliga elnöki pozícióját is betöltő Pérez:

„Az UEFA kidolgozott egy másik BL-formátumot, amit egyrészt nem értek, másrészt nem megfelelő megoldás, hogy elég bevételt generáljon és megmentse a futballt. Amikor azt mondom, hogy meg kell mentenünk a futballt, akkor mindenkire gondolok, és azért kell ezt megtegyük, hogy békében élhessünk az elkövetkező húsz évben. A helyzet drámai, és úgy gondoljuk, hogy a Szuperliga ugyanúgy megmentheti a futballt, mint az 50-es években a BEK tette ugyanezt. 

Abban az esetben, ha csak a tévés jogokból van bevételed, akkor a lehető legszórakoztatóbb, legjobb meccsek összehozása a feladatod. Arra az elhatározásra jutottunk, hogy a Bajnokok Ligájában való részvétel helyett megalapítjuk a Szuperligát, ezzel pedig képesek lennénk visszaszerezni az elmúlt időszakban elveszített bevételeket.

Minél hamarabb el akarjuk indítani a Szuperligát. Beszélni fogunk az UEFA és a FIFA képviselőivel is. Nem értem, miért dühösek. A játékosok nyugodtak lehetnek, a fenyegetéseket nem fogja betartani az UEFA. Az UEFA-nál viszont óvatosnak kell lenniük, mert most nem jó a megítélése a szövetségnek. Az új BL-formátumot senki nem érti, és csak 2024-től lépne életbe. Arra már halottak lennénk, olyan klubok vannak, amelyek több száz milliókat buktak már.”

A Szuperligával kapcsolatos további cikkeink:

Modernkori futballháború felfoghatatlan mennyiségű pénzért

Miről szól a szemünk előtt kirobbanó futballháború?

Hogyan fog kinézni az európai Szuperliga lebonyolítása?

Összeszedtük, hogy eddig mit lehet tudni.

„Mi játékosok csak a FIFA és az UEFA bábjai vagyunk”

Toni Kroos ezt még 2020 novemberében mondta, és igazán most nyert értelmet a panasza.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Barcelona ügyesen keverte a lapokat, történelmi szerződést írhat alá a Nike-val

További cikkeink a témában