A F-csoportban Marokkó mindent borított, így Horvátország nem hibázhatott Kanada ellen. Nem is tette.

Marokkót nem tudta legyőzni a horvát válogatott az első körben, majd az észak-afrikaiak elkapták Belgiumot, vagyis elég határozottan bejelentkeztek az egyik továbbjutó helyre egy olyan csoportban, ahol egyértelműnek tűnt az európai fölény. Mindeközben Kanada ugyan kikapott a belgáktól, de játékban felülmúlta, vagyis az egyik legkuszább csoport lett az F.

És még kaotikusabb lett a 68. másodpercben, amikor Alphonso Davies befejelte Kanada vezetőgólját, ebben a pillanatban a két nagy európai válogatott kiesésre állt.

A Bayern München balhátvédje ezzel a góllal történelmet írt, ugyanis ez volt Kanada első világbajnoki gólja.

Azonban mindössze fél óráig tartott a kanadai mámor, ekkor Kramaric egyenlített, és ekkor már a horvátok érezhető fölényben játszottak.

Olyannyira, hogy aztán a félidő végén végképp letörölték a mosolyt a történelmet író kanadaiak arcáról, Livaja révén ugyanis fordítottak is. A Hajduk Split csatára 16 méterről laposan rúgta ki a rövidsarkot, mesteri volt:

A második félidő nagyjából már csak muszájból zajlott, a horvátoknak megfelelt az egygólos előny, Kanada pedig ennél többet nem tudott most beletenni. A belgák elleni intenzitást nem tudták megismételni, Modricék rutinosan kézben tartották a meccset. De azért nem kizárólag a bekkeléssel foglalkoztak, a 70. percben Kramaric duplázott, amivel el is döntötte a meccset.

A 94. percben pedig még egyet rúgtak, a kitámadó kanadaiakat lekontrázták és Majer berúgta a negyediket is.

Amivel a gólarányuk is javult, és ez még fontos lehet a végelszámolásnál, ezzel így már a csoport élére is ugrott az előző vb döntőse.

Foci-vb, F-csoport, 2. forduló

  • Horvátország–Kanada 4–1 (1–1)
  • Gól: Kramaric (36., 70.), Livaja (44.), Majer (94.); ill. A. Davies (2.)

Ez történt eddig ma a világbajnokságon:

Az előző meccsén csak szenvedett a vb-bronzérmes Belgium, most már ki is kapott

Itt a katari világbajnokság újabb meglepetése, Marokkó legyőzte Belgiumot.

Costa Ricának komoly helyzete nem volt, mégis legyőzte Japánt

Egy kapushibának is köszönheti Costa Rica, hogy legyőzte Japánt.

(Fotó: Dean Mouhtaropoulos/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Barcelona ügyesen keverte a lapokat, történelmi szerződést írhat alá a Nike-val

További cikkeink a témában