Szombaton harmadszor bunyózik egymással a WBC nehézsúlyú világbajnoka, Tyson Fury, és a cím korábbi birtokosa, Deontay Wilder. De mielőtt ringbe lépnek, szóban ütik-verik egymást.

Már mindkét kemény fickó Las Vegasban tartózkodik, ahol megtartották az utolsó sajtótájékoztatót a meccs előtt. Egymásnak ugyan nem estek, mint Álvarez és Plant, de elmondták, mi fog történni. Igaz, mindkét verzió nem jöhet össze.

Már a felvezető sajtótájékoztatón kitört a bunyó Álvarez és Plant között

Ment a szokásos faszméregetés négy centiről, amikor is Plant a szájára vette ellenfele anyját.

A címvédő brit Fury fogalmazott keményebben, ő ugyanis (ismét) elpusztítja az ellenfelét.

„Számomra ezek a meccsek mind pontosan ugyanolyanok. Valaki megpróbálja leszedni a fejemet. Nem számít, hogy ki az, nekem ők egyáltalán nem számítanak. Ez a Tyson Fury road show, ami már tizenhárom éve tart.

Wilder egy mentálisan gyenge ember, és én ki fogom ütni szombat este. A visszavágón elpusztítottam őt, a harmadik meccsen pedig még sokkal többet láttok majd ugyanebből.”

„Kétszeres nehézsúlyú világbajnok vagyok, és még nem vesztettem el egy összecsapást sem. Ez már történelem. Aki dühösen akarja megmarkolni a forró parazsat, az megégeti magát.

Tudja, hogy már kétszer veszített, és harmadszor is veszíteni fog. Ki fogom őt ütni, és utána vissza is vonulhat.”

A kihívó amerikai felvette a versenyt szóban, de azért ő nem volt ennyire betonkemény, pengetett némi lírai húrt is, hiszen elmondta, hogy még nem halt ki a sport iránti szenvedélye, és hogy ez a háború csodálatos lesz.

„Nincs mit bizonyítanom. Nagyszerű helyen vagyok, remek lelkiállapotban. Rengeteg kiváló ember vesz körül. Ez a küzdelem a megváltásról, a megtorlásról és a bosszúról szól. A legutóbbi meccsünk óta a visszavágóra készülök, nem volt megállás. Sokan azt gondolják, hogy én már egy megtört ember vagyok, de nem lenne fair a körülöttem lévőkkel szemben, ha így viselkednék. Ritkán van ilyen trilógia, és őszintén hiszem, hogy ez a mérkőzés be fog vonulni a történelembe. 

Az örökséged csak akkor hal meg, amikor a sport iránti vágyad is meghal. Készüljetek a háborúra. Ez egy csodálatos küzdelem lesz.”

Tyson Fury őszintén beszélt depressziójáról, öngyilkossági kísérletéről

Mindene megvolt, de úgy érezte, értelmetlen az élete.

(Fotó: Mikey Williams/Top Rank Inc via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rangsorba állítottuk 2024 tíz legjobb futballistáját

Carlo Ancelotti lett az év legjobb klubedzője

Megvan Schäfer András idénybeli első gólja

További cikkeink a témában