Erling Haaland érkezésével Gabriel Jesus létszámfelettié vált a Manchester Citynél, de a brazilnak nem kell aggódnia amiatt, hogy nem talál magának csapatot.

Tegnap a Manchester City hivatalosan is bejelentette, hogy a klub leigazolta a Borussia Dortmundtól Erling Haalandot.

Hivatalos: Erling Haaland a Manchester Citybe igazolt

Most megérkezik Guardiola utolsó láncszeme?

Ez egyrészt egy óriási volumenű transzfer a City szempontjából, másrészt felvet néhány kérdést a keretet illetően. Az egy ilyen a City brazil támadójáé, Gabriel Jesusé, aki eddig sem volt feltétlen alapember Guardiolánál, Haaland érkezésével pedig még nehezebb helyzetbe került.

A 25 éves Jesusnak jövőre jár le a szerződése, Haaland érkezésével azonban valószínűleg nyáron távozik Manchesterből. Az ügynöke, Marcelo Pettinati Fabrizio Romanónak beszélt játékosa helyzetéről, szerinte összesen hét klub akarja a brazilt, ezek közül egyet meg is nevezett:

„Egyeztettünk az Arsenallal Gabriel Jesusról, tetszik a klub által felvázolt projekt. A transzfer lehetséges, továbbra is egyeztetünk. Ezen kívül még hat csapat érdeklődött Jesus iránt, ő azonban most csak a szezon utolsó meccseire és a Cityre fókuszál”

– mondta az ügynök.

Jesus egyébként az elmúlt hetekben nagyszerű formába lendült, nemrég a Watfordnak négy gólt rúgott, de betalált a Leeds és a Real Madrid ellen is. Az angol lapok szerint a City nagyjából 40 millió fontért engedné el a játékosát.

Guardiola szerint Angliában mindenki a Liverpoolnak szurkol, de nincs gondja ezzel

A Manchester City edzője nem is annyira burkoltan szólt be az angol médiának és a szurkolóknak.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai a meccs embere lett a BL-ben, és esélyes arra, hogy megválasszák a forduló legjobbjának

Megvan a BL-negyeddöntők mezőnye, ezeket a meccseket láthatjuk a nyolc között

Szoboszlai Dominik ismét nagyot ment a BL-ben: előbb gólt rúgott, majd tizenegyest harcolt ki

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
29% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.