Valószínűleg tényleg így gondolja, de azért rafinált a katalán.

Pep Guardiola csapata, a Manchester City a Liverpoollal vív nagy csatár az angol bajnoki címért, pillanatnyilag – annak ellenére, hogy a Liverpool csak egyszer kapott ki – a vesztett pontokat tekintve a City egy ponttal jobban áll. Sőt mindkét csapat áll még a Bajnokok Ligájában is, akár döntőzhetnek is egymás ellen.

A rutinos katalán szakember tudja, ilyenkor minden mozdulat, minden gól és minden mondat számít. Nem biztos, hogy ezért, de agyondicsérte a Liverpoolt.

„Az egyik legerősebb csapat, amelyikkel valaha találkoztam. Mindenük megvan: jó taktika, kiváló védekezés, nagyon jól működő, magasra tolt presszing, és kiválóan kontrák. Akadt néha problémájuk a pozíciós játékkal, ám ez is sokat javult. A Liverpoolnak mindene megvan. Ezért van ilyen közel hozzánk.”

A Liverpool 32 bajnoki után 79 ponttal, a City 31 meccs után 77 ponttal áll. A Manchester mellett szól az egymás elleni eredmény és a gólarány is, viszont még játszik a Tottenhammel és a Man. Uniteddal is.

A PL mellett a BL-ben is esélyesek. Sőt:

Egy petákot sem adtunk volna a Barca BL-győzelmére

Eddig! Azonban még mindig nem a Barca a BL esélyese, Guardiola vagy Ronaldo viheti a trófeát. Elmondjuk, miért.

(Fotó: Richard Heathcote/Getty Images)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Sorsoltak a 2026-os futball-vb-re, ezek a csoportok

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés