A Premier League-ben is szocializálódó Ilkay Gündogan nem értette a magyar stáb reklamálását.

Németország 2–0-ra legyőzte Magyarországot az Európa-bajnokság A-csoportjának második fordulójában. A németek hat ponttal továbbjutottak, a magyar válogatott nullapontos, utolsó a csoportban, de még nem esett ki.

Hiába a jobb játék, Németországtól is kikapott a magyar válogatott

A magyar válogatott összeszedte magát és egészen jól játszott Németország ellen. De a hazaiak ennyivel jobbak. Még mindig nincs pontja Magyarországnak.

A németek első gólja után Willi Orbán lökést reklamált, szerinte a német csapatkapitány szabálytalankodott vele szemben. Később Szoboszlai azt mondta, hogy jobb is, ha nem beszél az esetről, Marco Rossi szövetségi kapitány pedig úgy fogalmazott, hogy „nem hiszem, hogy Németországnak kell ez a fajta segítség a játékvezetői oldalról. Azt kell mondjam, a spori nyújtotta a legrosszabb teljesítményt a pályán.”

Marco Rossi indulatosan játékvezetőzött. De igaza volt?

Marco Rossit ritkán látni annyira feldúltan nyilatkozni, mint a németek elleni vereség után. Szerintünk nem volt igaza. Szerinted?

A meccs után megszólalt a másik oldal is, Ilkay Gündogan teljesen másképp látta az esetet:

„Meglepett, hogy Orbán és a magyar csapat reklamált, ha ezt az esetet az angol bajnokságban lefújták volna, akkor az emberek dőltek volna a nevetéstől”

– mondta Gündogan, aki a második német gólt szerezte és a meccs emberének választották.

Ez is érdekelhet:

Szoboszlai: Próbáltam a csapatot lecsillapítani, hogy gyerekek, azért magyarok vagyunk

A németek elleni vereség után a magyar cséká elég pragmatikusan nyilatkozott, nem túlságosan reménykedve.

(Fotó: Getty Images)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

50 éves lett a Rakéta, minden idők legnagyobbja

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés