Euroliga-győztesként távozik Madridból Hanga Ádám.

Hanga Ádám két évvel ezelőtt igazolt Barcelonából a Real Madridhoz. A magyar kosárlabdázó tavaly bajnokságot nyert a Madriddal, idén pedig felért Európa csúcsára, miután tagja volt az Euroliga-győztes csapatnak.

Hangának 2+1 éves szerződése volt, néhány napja azt mondta, a klubja dönti el, hogy él-e a plusz egyéves opcióval.

Madridban döntöttek, a klub közleményben jelentette be, hogy Hanga a szezon végén távozik, egyben köszönetet is mondott a játékosnak.

A 34 éves Hanga az Albacompban kezdte a pályafutását, majd külföldre igazolt. Spanyolországban a Básquet Manresa, majd a Saski Baskonia játékosa volt, ezt követően az olasz Sidigas Avellino játékosa lett. 2017-ben igazolt a Barcelonához, majd négy évet követően 2021-ben szerződött a Real Madridhoz.

Hanga Ádám: Én vagyok az első és elképesztően boldog vagyok

Hanga lett az első magyar játékos, aki megnyerte az európai sorozatot.

(MTI/Player; Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bruno Fernandes szerint rengeteg pénzt ígértek neki a szaúdiak, de nem célja, hogy ő legyen a leggazdagabb

A Real Madrid futballistája bemutatta a szezon egyik legpofátlanabb szimulálását

A Tottenham 2026-ban először tudott meccset nyerni a Premier League-ben

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
76% Igen
14% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni