Tegnap kisorsolták a 2022-es világbajnokság európai selejtezőcsoportjait.

A magyar válogatott Angliával, Lengyelországgal, Albániával, Andorrával és San Marinóval került egy hatosba.

A vb-re Európából 13 ország fog kijutni. A csoportgyőztesek automatikusan kvalifikálják magukat, a csoportmásodikok és a Nemzetek Ligája-rangsor alapján még két csapat pótselejtezőt fog játszani. A pótselejtezőket három ágon fogják lebonyolítani, négy-négy csapat részvételével, elődöntő-döntő rendszerben.

Marco Rossi a sorsolás után azt mondta, hogy közepesen nehéz a magyar csapat csoportja:

Rossi: Közepesen nehéz csoportba kerültünk

A világbajnoki selejtezőcsoportok kisorsolása után nyilatkozott a magyar válogatott edzője.

Az egyértelmű, hogy papíron az angol és a lengyel csapat is erősebb a magyarnál, és a negyedik kalapból Albánia is nehéz ellenfél. Már a pótselejtezőhöz is bravúrra lenne szükség, a realitásnak jelenleg a harmadik hely megszerzése tűnik. Ugyanakkor a magyar válogatott kiváló hangulatban és periódusban van az Eb-kvalifikáció és a Nemzetek Ligája után, az elmúlt hónapokban megmutatta Marco Rossi csapata, hogy a második európai vonallal már fel tudja venni a versenyt.

Mi most a Player-olvasók véleményére vagyunk kíváncsiak, mit gondoltok?

Hányadik lesz a csoportjában Magyarország?

Nehéz csoportba került a magyar válogatott, bravúrra lesz szükség a vb-szerepléshez

Kisorsolták a 2022-es labdarúgó-világbajnokság európai selejtezőcsoportjait. A magyar válogatottnak nagyon nem lesz egyszerű dolga.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

10 sztori, ami miatt felejthetetlen marad a 2026-os téli olimpia

Senki sem tudta megközelíteni a norvégokat az éremtáblázaton

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
37% +10 éve