Schuch Timuzsin a legrégebb óta Veszprémben játszó magyar, 19 évesen mutatkozott be az Építőkben, most úgy döntött, nem marad.

Schuch a Szeged elleni hazai bajnoki döntőn utoljára szerepel Veszprém mezben, a védőspecialista úgy döntött, nem hosszabbít szerződést, írta meg a veszprémiek hivatalos oldala. Timuzsin 2005-ben mutatkozott be Veszprémben, de aztán eligazolt a HCM Constantához, ahonnan 2011-ben tért vissza Veszprémbe. Így nyolc év után távozik.

„Nehéz szívvel távozok, mert ez a csapat volt gyerekfejjel az álmom, ifi koromtól kezdve a tanulóműhelyem, felnőtté válva pedig az a klub, ahonnan bekerültem a válogatottba, amelynek soraiban olimpiai negyedik helyezett lehettem. Remélem, hogy a szurkolóknak és a játékostársaimnak is éppen annyira fogok hiányozni, mint ők nekem.”

– nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak.

Schuch 7 bajnoki címet nyert, emellett van 7 kupagyőzelme, 2 SEHA Liga-aranya és 4 Bajnokok Ligája Final4-beli szereplése. A BL-ben és Magyarországon többször is őt választották a legjobb védőjátékosnak.

„Nem tagadhatom, hogy reggelente olykor alig tudok lábra állni, a pályán pedig az Achillesem szokott rakoncátlankodni.

Minden baj és gond feledésbe merül, ha elkezdődik a mérkőzés, engem Nagyatádon született legényként szerencsémre kemény fából faragtak.”

A hírek szerint már alá is írt a Ferencvároshoz, ahol főleg magyar játékosokra építve akarnak egy jó kis csapatot összerakni.

Schuch mellett Renato Sulic (Wisla Plock), Mirko Alilovic (Mol-Pick Szeged) és Cristian Ugalde (Hannover) is távozik, míg a nyáron érkezik a dán René Toft Hansen (Kiel), a francia Kentin Mahé (Flensburg), a horvát Manuel Strlek (Kielce), és Sterbik Árpád (Vardar Szkopje), majd jövőre a dán Rasmus Lauge Schmidt is.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Hivatalos: Jön a boksztörténelem egyik legjobban várt meccsének a visszavágója

Kevés bizarrabb videó van jelenleg az MI-vel olimpiai hokiaranyat nyerő Donald Trumpnál

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés