Tegnap megtartották a BL-selejtező 1. fordulójának sorsolását, de egyetlen párosításnál belebakizott az UEFA illetékese: naná, hogy a Fradinál.

Mivel ritka bonyolult a sorsolás, könnyű belehibázni: a kiemeltek és a nem kiemelt csapatok táljából egy-egy golyót bele kell helyezni egy üres tálba, majd onnan kivenni őket. Nem is sikerült.

Az eredeti, élőben adott sorsolásnál a Ferencváros kezdett volna idegenben, mert Ludogorecet húzták ki először, ergo ő lett volna a pályaválasztó. Ám egy lépés kimaradt, ami csak utólag derült ki: amikor a sorsoló úr megfogta a Ludogorec nevét tartalmazó golyót, nem tette bele az üres tálba, ahova be kellett volna tenni a Fradiét is, hanem kinyitotta és ezzel automatikusan a bolgárok lettek a pályaválasztók. 

Vagyis kihagyta a keverési procedúrát.

Ezt a felügyelő cég, az Ernst and Young jelezte az UEFA-nak, összehívták a csapatok vezetőit és úgy döntöttek, a sorsolást meg kell ismételni. Meg is történt, szűk körben, egy üres teremben, és ott már nem volt szerencséje a Fradinak, ő kezdi otthon a párharcot.

Mindezt egy levélben írta meg az UEFA az Origo kérdésére, melyben a végén az UEFA bocsánatot kér mindenkitől.

Tehát:

BL-selejtező, 1. forduló

Ferencváros–Ludogorec Razgrad

Az 1. forduló első mérkőzéseit július 9-10-én, a visszavágókat július 16-17-én játsszák.

Szavazz, hogy továbbjuthat-e a Fradi:

Rendesen belehúzott a Fradi a BL-sorsoláson

Az esélyesség terhe nem fogja az FTC vállát nyomni.

(Fotó: MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai őszinte kirohanása: Fel kell ébrednünk

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
31% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés