A futballban is egyre elfogadottabbá vált a különböző statisztikai mutatók használata. Ma már xG-t nézünk egy-egy meccs elemzésekor, tudjuk, hogy melyik játékos mennyit futott, hány pontos passza, csele, nyert és elveszített párharca volt. Ha objektíven akarunk elemezni, akkor a statisztikai mutatók tanulmányozása a legjobb módszer, de közel sem vehetjük szentírásnak ezeket, mert a statisztikának is megvannak a korlátai, és sokszor nézőpont kérdése, hogy mit olvasunk ki a számokból.

A futball egy összetett sportág. Sokáig a szakemberek is úgy gondolták, túlságosan összetett, hogy száraz számokra, adatokra redukáljuk. Az elmúlt években azonban egyre inkább előtérbe kerülnek a statisztikai adatok (legismertebb talán az xG-mutató), és néha talán már túlságosan is statisztikai szemmel ítélünk meg egy-egy csapatot vagy játékost.

Mi az xG?

A várható gólok száma, vagyis, hogy egy helyzetből mekkora eséllyel születik gól. Ezt több szempont alapján mérik:

  • Lőtávolság
  • Lövésszög
  • Egy az egyben helyzet volt-e
  • A lehetőség a játékos lábára érkezett, vagy fejes volt
  • Milyen jellegű volt a gólpassz (hosszú indítás, keresztlabda, beívelés stb.)
  • Milyen szituációban alakult ki a helyzet (sima támadás, szabadrúgás, szöglet, kontra stb.)
  • Lepattanó labdából alakult-e ki a helyzet

Jelenleg nincs egységes xG, a fejlesztések, kísérletezgetések folyamatosan zajlanak. 

Az Athletic írása foglalkozik a statisztikai mutatók szerepével és megítélésével napjaink futballjában. És rögtön rámutat, hogy bár valóban hasznos a statisztika, a leghitelesebb eszköz, hogy objektíven tekintsünk a futballra, de közel sem kikezdhetetlen, és csupán csak a számok alapján nem tudjuk megítélni, hogy egy játékos mennyire „jó” vagy „rossz”.

Mert a statisztikai mutatóknak is megvannak a maga korlátai.

  • Nincs például olyan adat, amely azt mérné, hogy kinek van a legjobb labdakezelése. Egyszerűen túl sok körülményt kellene figyelembe vegyünk, hogy erről megfelelő képet alkossunk.
  • Az adatokat objektívnek tituláljuk, de ezeket továbbra is emberek gyűjtik. Akik hibázhatnak, lehetnek elfogultak.
  • Emellett az adatok értelmezéséhez használt meghatározások is problémásak lehetnek néha. Mi számít passznak, mi indításnak? Mi a blokk, vagy a védés? Az esetek nagy részében ezeket nem nehéz meghatározni, de vannak olyan példák, amikor már nem annyira egyszerű. Néha nem egyértelműen fehér vagy fekete egy esemény, a vonalat azonban valahol meg kell húzni.

„Rossz” statisztikákkal „jó” futballista

Néha csak az adatok értelmezése dönti el, hogy milyen következtetést vonunk le egy-egy futballistát illetően. Vegyük példának a West Ham támadóját, Sebastian Hallert, aki a második legtöbb fejpárbajt (187) veszítette el a Premier League-ben, ugyanakkor neki van a legtöbb megnyert párharca (186) ebben a kategóriában. Könnyedén mondhatjuk ezeket ismerve, hogy jó vagy rossz a fejpárbajokban, de inkább arról van szó, hogy rengeteg fejpárbaja van, és ezek közül viszonylag sokat megnyer.

Sebastian Haller épp megnyer egy fejpárbajt Pierre-Emile Højbjerg ellen a West Ham-Southampton PL-meccsen

Lehet „rossz” statisztikája egy futballistának abban az esetben is, ha nem vesszük figyelembe a csapaton belüli szerepét. Amikor Maurizio Sarri volt a Chelsea edzője, Jorginhót sok kritika érte, hogy nem ad elég gólpasszt, az alibipasszokat keresi. De Jorginhónak nem is az volt a feladata, hogy gólpasszokat adjon, mélységi irányítóként azt várta el tőle Sarri, hogy a védelem és a támadósor közötti kapocs legyen, diktálja a csapat játékának tempóját, és passzoljon azokhoz a játékosokhoz, akik kialakítják a helyzeteket. Ha pedig ilyen megközelítésből nézzük a statisztikát, akkor Jorginho a PL-mezőny legjobbja volt.

A statisztika nem tökéletes, de ezzel nincs gond

A legtöbb adat arra vonatkozik, hogy egy meccsen mi történik a labdával (gólok, lövések, védések, szerelések stb.), de kevés olyan van, amely a fennmaradó 21 játékossal vagy hússzal (ha párharcról van szó) foglalkozik. Azt figyeljük, hogy mi történik a labdával, de azt már kevésbé, hogy mi miatta, de nélküle (például a passzsávok levédése, labda nélküli beindulások stb.). Másik hiányossága a statisztikának a védekezés nem mindig kielégítő vizsgálata. A védekezésben történő cselekvések (szerelések, becsúszások, labdaszerzések és így tovább) nem feltétlen azt mutatják meg, hogy az egyik játékos jobb a másiknál, inkább azt, hogy a játék bizonyos elemében aktívabb.

Az Aston Villa hátvédje, Tyrone Mings 1000 labdabirtoklásonként mindössze egyszer szerel, ez a legkevesebb a Premier League-ben a középhátvédek között. Ez viszont nem azt jelenti, hogy az angol „rossz” védő, inkább azt, hogy nem arra összpontosít, hogy megszerezze a labdát. Ugyanakkor neki van a legtöbb blokkolt lövése az angol bajnokságban. A két adat pedig azt mutatja meg, hogy Dean Smith edző egészen mélyen játszatja, és nem azt várja el tőle, hogy agresszíven támadja az ellenfél labdás játékosát.

Lehet, hogy nem az adatok mutatják meg, mennyire „jó” egy védő, de ugyanakkor a nyers számok roppant hasznosak, és egy szakavatott szem képes levonni a megfelelő következtetéseket a videofelvételeket és a statisztikai adatokat használva.

A futballban a statisztikai szempontú elemzés még valamilyen szinten gyerekcipőben jár (összehasonlítva például  NBA-vel vagy az NFL-lel), de az elmúlt évek már megmutatták, hogy milyen irányba halad a sportág, és mekkora fejlődési lehetőség van ezen a téren a fociban. Jó példának vehetjük az xG-mutatót, amely a jelen, de már a jövőt is előrevetíti, és azért vált ennyire népszerűvé az elmúlt években, mert a segítségével eddig nem ismert infókhoz jutunk. Ezek pedig segítenek pontosabban megjósolni egy-egy meccs kimenetelét, vagy jobban megérteni a végeredményt és az erőviszonyokat.

(A cikk az Athetlic írása alapján készült; Fotók: Getty Images)

És ezt olvastad már?
Di María Messit is feledtette az argentin válogatottban