Nagyot húzott a Fehérvár, hazahozta a háromszoros gólkirályt.

A Fehérvár a hivatalos honlapján jelentette be, hogy le-, illetve visszaigazolta Nikolics Nemanját.

A 32 éves csatár szerződése tavaly év végén lejárt az MLS-ben szereplő Chicago Fire-nél, így szabadon igazolhatóvá vált. Nikolics végül a Fehérvárt választotta, így négy és fél év sikeres légióskodás után tér haza, írja a klub.

(Fotó: molfehervarfc.hu)

Nikolics Nemanja 2010-ben igazolt Kaposvárról a Vidibe, és öt és fél év évet játszott ott. 2015 nyaráig két bajnoki aranyat, két Szuperkupát és egy Ligakupát nyert a Vidivel, háromszor pedig a gólkirályi címet is elhódította. 87 bajnoki gól (mellyel Szabó József mögött a második legeredményesebb Vidi-játékos) után Lengyelországba, a Legia Warszawa együtteséhez szerződött, ahol bajnokságot (kétszer) és kupát nyert, valamint első évében gólkirály lett. 2016 végén a Chicago Fire csapatához írt alá, rögtön első szezonjában első helyen végzett a mesterlövészek versenyében, csapatával pedig bejutott az MLS rájátszásába.

Végre hazajöttem! Hatalmas öröm számomra, hogy újra Fehérváron futballozhatok és lehetőségem lesz befejezni azt, amit 2015 nyarán félbehagytam. Többször is elmondtam, Magyarországon egy csapatban szeretnék csak játszani, ez pedig a Vidi. Boldog vagyok, hogy a tulajdonos úrral egyetértettünk abban, hogy a mi jövőnk közös! Nagyon motivált vagyok, ég bennem a bizonyítási vágy, a csapatot újabb nagy sikerekhez akarom segíteni. Bármerre jártam, a szurkolókkal mindig szoros kapcsolatot ápoltam, de a Vidi-szurkolókkal egészen speciális a viszonyom. Egy őszinte szerelem, ami az én részemről soha nem fog elmúlni, remélem, az ő részükről sem! Megérdemlik ők és a város is, hogy sikeres csapatuk legyen. Minden feltétel adott most ehhez, a mi feladatunk, hogy dolgozzunk és megvalósítsuk az álmokat” – nyilatkozta Nikolics.

Nikolics Nemanja lemondta a válogatottságot

A legjobb magyar csatár úgy döntött, inkább a Chicagóra koncentrál (minthogy hazarepkedjen arra a pár percre).

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
14% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
4% Ázsia
18% Ausztrália
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés