Címvédőként érkezett Tokióba a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka, végül ötödik helyen végzett 400 vegyesen. A döntő után azt mondta, hogy most ennyi volt benne, és nem az eredmény számára a legbosszantóbb.

„Most először nem nagyon tudom, hogy mi történt a medencében. Annyit tudok, hogy nem tudtam jól úszni. Mindent kiadtam magamból, ennyi volt bennem ebben a döntőben. Tegnap még nem éreztem így, azt hittem, képes vagyok három-négy másodperccel jobbat menni. A helyezés sem jó, de az időeredmény a leginkább bosszantó számomra

– mondta a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú a Nemzeti Sportnak.

Hosszú Katinka mellett volt még magyar résztvevője a 400 női vegyesnek, Mihályvári-Farkas Viktória hatodik lett.

Hosszú Katinka címvédőként ötödik helyen végzett 400 vegyesen

A címvédő Hosszú Katinkának nem sikerült érmet szereznie 400 vegyesen a tokiói olimpián. Mihályvári-Farkas Viktória 17 évesen olimpiai hatodik helyen végzett.

(Fotó: MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Marco Rossi szerint nagy kockázat lenne kinevezni őt hazája válogatottjának a kispadjára

A 40 éves Luka Modric még mindig úgy hagyja faképnél a védőket, mintha ez lenne a világ legegyszerűbb dolga

Brutál jó meccsekkel és rangadókkal tér vissza a Bajnokok Ligája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
44% Igen, de csalódás volt.
13% Még nem, de megnézem.
31% Szerintem ez most nekem kimarad.