Miután ma reggel beérett a Hosszú-féle kampány eredménye és lemondott Gyárfás Tamás elnök, szép lassan és diszkréten reagáltak is az úszók a bejelentésre.

Az a Gyurta Dániel kezdte, aki Hargitay András kapitány szerint "nem kíván Katinkával közös álláspontra helyezkedni", neki elmondta és lefordította nekünk Dani posztját. Gyurta szólt, hogy állj már meg, majd én tudom. Na ennyire nem állt a Gyárfás-ellenesek mellé az olimpiai bajnok mellúszó:

"Nagy levegő. Tiszta lap."

Aztán a Rióban három aranyat nyerő Katinka jött egy szelfivel, és egy picit keményebb hangvételű, Coelhót idéző mondattal:

"A legsötétebb éjszaka is idővel véget ér és kisüt a nap!"

Az úszónő épp a kanadai rövidpályás úszó-világbajnokságra repül, út közben kaphatta a hírt, mert még a gépen ülve posztolt. Több aranyat így sem fog nyerni, mert azt már nehéz, de egy komolyabb teherrel kevesebb.

Az sem meglepő, hogy Katinka edző-férje is kommentálta a történteket:

A lényeg: gratulált feleségének a győzelemhez, akire büszke a januári és a novemberi kiállása miatt. Ezzel segített másoknak, hogy a jövő generációja jobb közösségben dolgozhasson és ezért ő a legbátrabb és legkedvesebb ember, akivel valaha találkozott!

Hoppá, ennyi volt! Gyárfás Tamás lemondott!

Lemond, mert ezzel segíthet a legtöbbet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

10 sztori, ami miatt felejthetetlen marad a 2026-os téli olimpia

Senki sem tudta megközelíteni a norvégokat az éremtáblázaton

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
38% +10 éve