Megnyerte utolsó csoportmeccsét az Egyesült Államok, ott van a legjobb 16 között a katari világbajnokságon.

A B-csoport azok közé a négyesek közé tartozott, ahol az utolsó forduló előtt komoly verseny volt a továbbjutó helyekért. Az Egyesült Államok két döntetlennel, míg Irán egy győzelemmel és egy vereséggel várta az utolsó kört, miközben azért figyelnie kellett mindkét csapatnak a másik meccset is.

Iránnak az iksz is megfelelt, az USA-nak nem, és ennek megfelelően támadóbban is futballozott az amerikai csapat, de olyan nagy fölénybe nem tudott kerülni az első félórában. A vezetést azonban még az első félidőben megszerezte, Christian Pulisic talált az iráni kapuba, miközben ütközött azzal a Beiranvand kapussal, aki az első fordulóban olyan csúnyán összefejelt a csapattársával, hogy le kellett cserélni és a második meccsen nem is játszott.

Irán a második félidőben próbált támadóbban focizni, megszerezni a továbbjutást jelentő gólt, volt is egy-két helyzete, de nem jött a gól, nem változott az eredmény.

Az Egyesült Államok megnyerte az utolsó csoportmeccsét, öt ponttal veretlenül, az angolok mögött továbbjutott a csoportból, a 16 között Hollandiával játszik majd.

Foci-vb, B-csoport, 3. forduló

Egyesült Államok–Irán 1–0

A csoport másik meccsén:

Anglia félgőzzel is kiütötte Walest

Anglia nagyon simán nyerte a csoportját, miután Wales nem mutatott túl nagy ellenállást.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Saját térfélről megindult, majd 17 méterről a kapust átemelve rúgott gólt

Puskás-díjat ért a Man. United támadójának parádés ollózós gólja

A kapitány szerint a 2028-as olimpia magyar úszóit láthattuk a rövidpályás úszó-vb-n

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés