Bár a világ összes pénzét el tudja költeni a PSG vezetése, ha játékosvásárlásról van szó, az azért látszik, hogy igyekeznek franciákat is igazolni. Na de őket?

Pogba, Kanté, Nzonzi, Martial, Ndombélé és Dembélé neve is felmerült már a PSG-vel kapcsolatban, amely valahol, ha nem is annyira látványosan, de missziónak tekinti, hogy a legjobb franciákat odavigye a fővárosba.

Eddig mérsékelten sikerült, csak Mbappét igazolták le, valamint Aréola, Kimpembe és Rabiot játszik még – rendszeresen – Párizsban. Azt persze folyamatosan hallani, hogy Pogbát és/vagy Kantét nagyon akarják, hiszen két darab épkézláb középpályása van a francia bajnoknak (Verratti, Rabiot), de őket még a PSG se tudja leigazolni. Tuchel ki is adta a feladatot: kell egy világklasszis középpályás!

Most két olyan név merült fel, akiket vélhetően meg tudnak szerezni, csak épp nemhogy nem klasszisok, de még csak nem is ismertek. Francia lapértesülések szerint

Michaël Cuisance és Abdoulaye Doucouré a két kiszemelt a középpályára.

Cuisance a Mönchengladbach roppant fiatal játékosa, tavaly nyáron érkezett a Nancy U19-es csapatától. A 19 éves belső középpályás az előző szezonban 24, idén három Bundesliga-meccsen játszott, de már felfigyeltek rá a PSG scoutjai. Végigjárta a francia U-válogatottakat, most jöhet a nagy lépés neki.

Doucouré a Watford belső középpályása, ő már 25 éves, tehát nem a jövő, hanem a jelen embere lehetne. Mivel tíz PL-meccsen négy gólpasszt adott (az előző szezonban 37 meccsen 7 gól, 4 gólpassz), nem meglepő, hogy érdekessé vált. A Rennes-től vett középpályás már jelezte is, hogy szeretne a PSG-be igazolni.

(Fotó: Lars Baron / Bongarts / Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
16% Nem, tök jó, hogy van.
59% Azonnal, értelmetlennek tartom.
25% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés