Van realitása a meccsnek, ami már komoly és nem várt előrelépés.
Jake Paul az elmúlt években úgy építette a bokszkarrierjét, hogy visszavonult MMA-bunyósok ellen lépett ringbe, vagy a majdnem 60 éves Mike Tysonnal bokszolt.
Úgy tűnik, hogy most szintet léphet a korábbi youtuber, egyre több a pletyka arról, hogy összecsaphat a korábbi kétszeres nehézsúlyú világbajnok Anthony Joshuával.
Joshua promótere, Eddie Hearn arról nyilatkozott, hogy felvette a kapcsolatot Paul csapatával, pozitív irányba haladnak a tárgyalások,
és míg korábban elképzelhetetlennek tartotta, hogy a meccs összejön, most úgy érzi, hogy van realitása a bunyónak. Hearn szerint ez lehetne minden idők legnagyobb bokszmeccse, óriási meccspénzzel, és leginkább ez lehet motiváló Joshua számára.
A 28 éves Paulnak 12 győzelme és egy veresége van, a 35 éves Joshua 32 meccséből 28 alkalommal nyert, és megmérkőzött a nehézsúly krémjével. A komoly tudásbeli különbség mellett súlyban is óriási előnye lenne az angolnak, hiszen ő naturális nehézsúlyú, míg Paul leginkább cirkálósúlyban szokott bokszolni.
Ez is érdekelhet:
(Fotó: Getty Images; via)