Eseménydús meccse volt a Leicester csatárának, hiszen megszerezte karrierje első öngólját, emellett pedig az ellenfélnek is rúgott kettőt.

2–2-t játszott a Leicester City otthon a Burnley csapatával, a vártnál gyengébben kezdték az idényt a rókák, de két vereség után most legalább pontot szereztek.

Leginkább Jamie Vardyról szólt a meccs, a Leicester csatára a 12. percben öngólt szerzett – pályafutása során először –, majd az első félidőben egyenlített. A Burnley azonban Cornet révén még az első játékrészben ismét megszerezte a vezetést. A hajrában viszont ismét villant Vardy, pozitív irányba mozdította el a teljesítményét, a 85. percben újra egyenlített.

A nem szokványos teljesítményével történelmet írt az angol csatár, ő az első olyan Leicester-futballista, aki gólt és öngólt szerzett egy meccsen. A csapat hét gólt szerzett az idei bajnokságban, ezek közül hatnál Vardy volt a gólszerző vagy az előkésítő.

Az öngólja:

Az első gólja:

A második:

Ma történt a Premier League-ben:

A bajnok Man. City lenullázta a veretlen Chelsea-t a Premier League rangadóján

A Premier League mostani fordulójának csúcsrangadóján a listavezető, veretlen és BL-győztes Chelsea Londonban fogadta az angol bajnok és épp a londoniaktól a Bajnokok Ligája döntőjében vereséget szenvedő Manchester Cityt. Ezúttal Pep Guardiola és csapata örülhetett a legvégén.

Méterekkel rúgta fölé a tizenegyest Bruno Fernandes a 93. percben

Elképzelhető, hogy egy ideig nem fog hasonló helyzetben hibázni a portugál középpályás, mert egyszerűen nem lesz lehetősége tizenegyest rúgni.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

10 sztori, ami miatt felejthetetlen marad a 2026-os téli olimpia

Senki sem tudta megközelíteni a norvégokat az éremtáblázaton

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
6% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
24% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve