Kalmár Zsolt egy sérülés miatt újabb Európa-bajnokságról marad le. A válogatott középpályása arról beszélt, hogy mennyire nehéz döntést kellett meghoznia, de hosszútávon kellett a karrierjére tekintenie.

Kalmár Zsolt sérülés miatt kihagyta a 2021-es részben hazai rendezésű Eb-t, és az idei tornáról is lemarad, miután újra meg kellett műteni. A Fehérvár játékosa a klub hivatalos honlapjának nyilatkozott:

„Nagyon nehéz döntést kellett meghoznom a karrierem szempontjából. Októberben, a szerbek elleni válogatott mérkőzésen ráestek a térdemre, ami miatt néhány bajnokit ki kellett hagyom. Ezt követően visszatértem, de éreztem, hogy valami nincs rendben, valami nem olyan, mint előtte.

Azt éreztem, hogy ha visszatérek a közelítősérülésem után, nem fogok tudni 100%-os teljesítményt nyújtani a térdem miatt, ugyanis éreztem benne a fájdalmat. Az újabb műtét jól sikerült, és most abban bízom, hogy nyártól újra fájdalommentesen tudok majd játszani és minél többet segíteni a csapatnak.”

– mondta, majd kitért az Európa-bajnokságra:

„Mindenképp ez a legfájóbb, hogy úgy néz ki, újra lemaradok az Eb-ről, amiért sokat küzdöttem és nagy álmom volt, hogy ott legyek.

Ezért volt ennyire nehéz meghoznom ezt a döntést a műtéttel kapcsolatban, nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy mi lenne a helyes út. De ahogy az Instagram-oldalamon is leírtam a műtét után, nem tehettem meg sem magammal, sem a vidis és válogatottbeli csapattársaimmal szemben, hogy pályára lépek, miközben nem vagyok 100%-os állapotban.

Még csak 29 éves leszek, hosszú évekre tervezek még a labdarúgásban, így a térdem épsége is nagyon fontos. A döntés nehéz és fájdalmas volt, de úgy gondolom, hogy a hosszútávú karrierem szempontjából mindenképp jó döntést hoztam, hiszen ha minden a tervek szerint alakul, fájdalommentesen tudom majd élvezni a játékot.”

A válogatottal kapcsolatban ez is érdekelhet:

A házigazda németekkel került egy csoportba a magyar válogatott

Kisorsolták a 2024-es Európa-bajnokság csoportkörét.

Ismét összejön a bravúr a Nemzetek Ligájában a válogatottnak? Szavazz!

Kisorsolták a 2024-25-ös Nemzetek Ligája-csoportkört. A magyar válogatott nem került könnyű csoportba, de könnyebbe, mint az előző kiírásban.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Egyre nagyobb az esély arra, hogy Tóth Alex a világ legerősebb bajnokságába igazol

A Liverpool és az ellenfél edzője is Szoboszlai hibájáról beszélt

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.