A bukás miatt félbeszakított osztrák futamon Andrea Dovizioso nyert, az olasznak és a Ducatinak is ez volt az idei első győzelme.

A pole-ból induló Vinales a rajt után visszaesett, előbb Miller, majd Pol Espargaro vette át a vezetést. A KTM-es spanyol kiváló tempót diktált, de pechje volt, Morbidelli és Zarco bukása miatt félbeszakították a nagydíjat:

A folytatás során Espargaro nem tudta már tartani korábbi tempóját, visszaesett, majd bukott, most sem fejezte be a futamot. Közben az élen Miller, Dovizioso és Rins motorozott, utóbbi az élre állt, majd kicsúszott egy kanyarban.

Az utolsó körökben a Dovizioso-Miller-Mir hármas harcolt a győzelemért és a dobogós helyek elosztásáért. Divizioso viszonylag magabiztosan behozta a gyári Ducatit az első helyre, Mir az utolsó kanyarban pedig megszerezte a második helyet.

Doviziosónak ez volt az idei első győzelme, érdekesség, hogy épp azután tudott nyerni, hogy bejelentette, szakít a Ducatival. Az előző futamot megnyerő Binder lett a negyedik, Rossi jött be ötödiknek. A pontversenyben első Quartararo a futam során hibázott, végül nyolcadik lett, de még így is vezeti a pontversenyt, előnye nyolc pont Dovizioso előtt.

Csapat nélkül maradhat a MotoGP vb-ezüstérmese

Ő maga sem tudja, hol fog versenyezni jövőre.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rooney vitamin helyett Viagrát adott korábbi csapattársának

A Lakers sztárja olyan ligába lépett be, ahol egyedül Michael Jordan járt korábban

Mbappé elárulta, hogy szerinte melyik a legkönnyebb poszt a futballban

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés