Két londoni és egy walesi csapat lesz a pénzt szállító Mikulás
Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Englische Woche, vagyis angol hét – a megboldogult '90-es évek SAT1-összefoglalóiban nevezték így a kommentátorok a hétközi fordulókat. Most mi tényleges angol hetet tartunk és a Premier League hétközi játéknapjáról választottunk három intergalaktikus derbit.

A Burnley–Newcastle és a Leicester–Liverpool megtippelhetetlen, lépjünk is gyorsan tovább és utazzunk mindjárt Wales-be, ahol a Swansea fogja reményeink szerint kárpótolni a szurkolóit a szombati, botlásnak mondható Crystal Palace elleni hazai iksz után. A hattyúk a Queens Park Rangerst fogadják kedden, amely idegenben elég vérszegény játékot nyújt idén, tehát ideális ellenfél ehhez.

Egy napot várni kell utána, hogy a pénzünkért drukkolhassunk a Chelsea-nek. José Mourinho csapata legutóbb nem tudta legyőzni a szinte minden nagy által agyonvert Sunderlandet, úgyhogy javítaniuk a Tottenham elleni londoni rangadón kell. A Spurs kezdi összekapni magát, mióta Kaboul kikerült a kezdőből ebben az idényben nem nagyon nyert két meccset egymás után. Hármat meg pláne nem fog, sőt.

Ahogy a hozzáértők megjósolták, a Southampton-varázslat véget ért, amint egy igazi nagycsapattal találkoztak. A Szentek sorsolása úgy hozta, hogy egymás után jönnek  mostantól a kicsik helyett a sztárklubok , szóval, könnyen lehet, hogy szépen lassan megindulnak a táblázat középmezőnye felé. Szerdán például a szokás szerint szakajtónyi sérültet nyögő Arsenalhoz látogatnak és kapnak ki a tippünk szerint.

PL-szelvény:

Fogadok most, mert szerintem se hülyeség a kombó, és érdekel a több mint négyszeres pénz is!

(Fotó: Europress/AFP)

Player Autószalon

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.