Hát ez nem Max Kruse éve lesz, pedig lehetett volna. A támadó megharcolt a helyéért a Wolfsburgban, BL-negyeddöntős, és a válogatottal is ott lehetett volna az Európa-bajnokságon. De aligha lesz, eltolta, túltolta.

Csúnyán elbulikázta a lehetőséget Max, pedig egész frankón kijöhetett volna az egészből. Ugyanis:

  • Jól megy neki a Wolfsburgnál, kezdő csatár lett.
  • A csapattal a Real Madrid elleni BL-negyeddöntőre készül.
  • A válogatott keretbe is becsúszott, 5 Eb-selejtezőn játszott, 3 gólt lőtt.
  • És nyert egy rakás pénzt is.

A 28 éves csatár ugyanis nagy pókeres, és még októberben részt vett egy versenyen, ahol  75 ezer eurót (kb. 23 millió forintot) nyert, ami tök kúl, csak épp a klub engedélye nélkül tette, és ez nem minden: a fickó elhagyta a pénzt, a nagy mámorban ottfelejtette a taxiban, aztán már hiába kerestette. Aztán a plusz 23 millióból erős mínusz lett, mert a Wolfsburg még meg is büntette.

Ezek után Joachim Löw, a vb-címvédő német válogatott kapitánya elbeszélgetett a fejével. "Tisztáztam Maxszal, hogy mit várok tőle a pályán és azon kívül. Az Eb-re olyan játékosokra van szükségem, akik a futballra koncentrálnak, a mérkőzések közötti időben is, nem csak a meccseken."

Nem jött, főhősünk nem tartotta sokáig magát ehhez a nem bonyolult kéréshez, múlt hét szombaton egy berlini éjszakai klubban ünnepelte a születésnapját, ahol összeveszett a Bild egyik riporterével, aki elkezdte fotózni – a beleegyezése nélkül. Kruse elvette a telefonját és törölte róla a képeket.

Valahogy mégis kiderült, pedig sose szoktak ezek. Jogi Löwhöz is eljutott, ami baj, mert így kipattintotta a keretből. És ez az Eb-jébe kerülhet.

"A hétvégi perpatvar szembement azzal, amit elvárok a játékostól, és amit kértem is tőle. Max már megint profihoz méltatlanul viselkedett, és ezt nem tolerálom. Nagy céljaink vannak az Eb-n, olyan játékosokra van szükségünk, akik a játékra koncentrálnak, és tudják, hogy példaképnek számítanak."

És kitette a keretből.

Június 4-én egyébként épp Magyarországgal játszik a német válogatott.

(via Welt, fotó: AFP)

Szóval bírod a focit? Akkor miért is nem fogadsz?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés