Kritizálhatják a közösségi médiában, ő úgysem tud róla.

A Liverpool edzője az ESPN-nek adott interjút, ahol természetesen téma volt Loris Karius is, akit a BL-döntőben mutatott hibája után szétszedtek a szurkolók – leginkább a közösségi médiában.

Azt hiszem, életem legokosabb döntése volt, hogy nem használom a közösségi médiát. Írhatnak bármit az emberek rólam, nem zavar, mert nem tudok róla. Soha nem gondoltam, hogy jó olyan emberekre hallgatni, akiknek nem látod az arcát. Ha nem vagy elégedett velem, akkor mondd meg most, de ne az okostelefonodról írd ki Facebookra vagy Instagramra… Nem vagyok biztos benne, de talán egyszer a jövőben újra elkezdünk beszélni egymással, és nem üzeneteket fogunk írni.

Mondta a Pool német edzője.

A Liverpool egyébként világrekordért vett kapust nemrég, Alisson azonban még nem védett a Man. City elleni felkészülési meccsen:

A Liverpool a Cityt, a Juventus a Bayernt győzte le

Megkezdődött a felkészülés a topcsapatoknak.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Új világcsúcs maratonfutásban, ketten is áttörték a 2 órán belüli álomhatárt

Szörnyű hír a braziloknak, újabb alapember maradhat le sérülés miatt a világbajnokságról

Bruno Fernandes szerint rengeteg pénzt ígértek neki a szaúdiak, de nem célja, hogy ő legyen a leggazdagabb

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
77% Igen
12% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni