A Liverpool az elmúlt hat szezon során negyedszer esett ki a Real Madrid ellen a Bajnokok Ligájából. Klopp a mostani kiesés után arról beszélt, hogy el kell fogadniuk az eredményt.

A Real Madrid és a Liverpool BL-nyolcaddöntős párharca már gyakorlatilag az odavágón eldőlt, miután a Madrid 5–2-re nyert az Anfielden. A visszavágón is a címvédő futballozott veszélyesebben, és végül egy Benzema-góllal kettős győzelemmel jutott a nyolc közé.

Kettős győzelemmel, 6–2-es összesítéssel ütötte ki a Real Madrid a Liverpoolt

A címvédő Real Madrid a visszavágót is megnyerte a tavalyi döntős Liverpool ellen.

„Ha ilyen helyzetben tovább akarsz jutni, akkor különleges teljesítményre van szükséged. Mi erre most nem voltunk képesek. El kell fogadnunk, hogy a jobb csapat ment tovább”

– értékelt a párharc után Jürgen Klopp, a Liverpool edzője.

Carlo Ancelotti a következőt mondta:

„Jó meccsünk volt, kompletten futballoztunk, komolyan vettük, egyértelmű volt a koncepció, és végül jól sült el. Ami a negyeddöntő sorsolását illeti, nem aggódom. Továbbra is nagyon nehéz megnyerni a Bajnokok Ligáját.”

A negyeddöntők sorsolását péntek délben tartják, a még versenyben maradt csapatok:

Megvan, melyik nyolc csapat jutott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe

Befejeződtek a nyolcaddöntők, kialakult a Bajnokok Ligája negyeddöntőinek mezőnye. Pénteken pedig már azt is megtudjuk, milyen párharcokat láthatunk a legjobb nyolc között.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

40 évesen lett a Bajnokok Ligája legjobbja

A Real Madridnak és a Barcelonának is 3 százaléknál kevesebb esélye van arra, hogy megnyerje a BL-t

Innen nézve még lenyűgözőbb az argentin világbajnok Barcelonának lőtt csodagólja

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
23% Igen, de csalódás volt.
29% Még nem, de megnézem.
36% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés