A liverpooli sikersztori legfontosabb eleme szerződést hosszabbított, Jürgen Klopp még évekig marad a Liverpool edzője.

A Pool hivatalos közleményben jelentette be, hogy a csapat edzője, Jürgen Klopp és a klubvezetés megállapodott,

a német két évvel meghosszabbította a szerződését, így 2026-ig marad a Liverpool edzője.

„Annyi szó van, amivel le tudnám írni, hogy jelenleg mit érzek: öröm, alázat, áldás, kiváltság és izgatottság – ezekkel kezdeném. Ezen a helyen annyi mindent lehet szeretni, ezzel tisztában voltam az érkezésem előtt is, majd ezt még inkább megtapasztaltam”

– mondta Klopp a szerződéshosszabbítás után.

A német trénert 2015-ben nevezték ki a Liverpool edzőjének, és az ő vezetésével, a klub szisztematikus építkezésével a Pool ismét a világ egyik legjobb csapata lett. Harminc év után ismét bajnokságot nyert, emellett a Bajnokok Ligájában, az angol ligakupában és klub-vb-n is győzött a csapat. Klopp 2019-ben és 2020-ban is megkapta a világ legjobb edzőjének járó elismerést.

Jürgen Klopp tehát hosszabbított, így a Liverpool erős alapja továbbra is meglesz, és könnyen lehet egy történelmi szezonbefejezés előtt áll a csapat. A Bajnokok Ligájában a Villarreal legyőzése után közel a döntőhöz a Pool, a bajnokságban egyetlen pontra a listavezető Citytől, a ligakupát már megnyerte, az FA-kupában pedig a Chelsea-vel játssza a döntőt, vagyis reális esélye van arra, hogy akár négy kupával zárja az idényt.

Két perc alatt eldöntötte a továbbjutást a Liverpool?

Ötven percig kereste a fogást a Liverpool a Villarrealon, aztán viszont nagyon megtalálta.

(Fotó: liverpoolfc.com)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

41 éve nem látott bravúr kapujában van a Ferencváros

Itt van Szoboszlai Dominik összes szabadrúgásgólja a Premier League idei szezonjából

Szoboszlai őszinte kirohanása: Fel kell ébrednünk

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
30% Igen, de nekem annyira nem adta.
33% Nem láttam, de megnézem.
21% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés