A Diario Gol olyan tervről számolt be, ami nem minimum bizarrnak hangzik, de logikusnak semmiképp.

A spanyol lap azt állítja, hogy a Real Madrid elnöke, Florentino Pérez mindenképpen megakarja szerezni Harry Kane-t, a Tottenham csatárát, aki negyedik szezon óta számolatlanul rugdossa a gólokat. Az elnök úr terve tehát logikus, pláne, hogy buta módon eladta Álvaro Moratát a Chelsea-nek. Csakhogy:

egy Gareth Bale, Luka Modric, Karim Benzema csomagot állított össze a Tottenhamnek.

Ilyen baromságokat a Barcelona szokott csinálni, vagy még az sem (nem, ők inkább töketlenek), és Pérez is túl van már pár értelmetlen igazoláson, de ez lehetne a csúcs. Egyrészt, ha Benzemát oda küldi, akkor továbbra is csak egy csatára maradna, másrészt Bale és Modric egyenként nagyjából annyit ér, mint a kétség kívül remek Kane.

De nézzük azért meg Kane-t: a 2014-15-ös szezonban 21 gólt szerzett 34 bajnokin, a következő szezonban 25/38, az előzőben 29/30(!), most pedig 6/7-nél jár, miközben a BL-ben ötöt rúgott két meccsen. És még mindig csak 24 éves. Kétségtelenül a világ egyik legjobb befejezőcsatára lett. Nem csoda, hogy 200 millió euró alatt nem adja a Spurs – persze, ha így, pusztán a számokat nézzük, akkor Bale és Modric ennyit nem ér már, de ha a futballtudást, akkor simán.

Még úgy is, hogy láthatóan Bale-nek nem fekszik annyira a spanyol foci, de épp ebbe bukhat bele Pérez, merthogy szerintünk Kane-nek sem menne ennyire a La Ligában, egyszerűen nem elég sokoldalú ehhez. Meg az angolok szinte kivétel nélkül megbuknak légiósként. És ezért odaadni a világ egyik legjobb középpályását, illetve a leggyorsabb támadót?! Sőt nem is oda, hanem visszaadni.

Pérez ezt úgy gondolja, hogy Benzemát Kane pótolná, Bale már nem kell, Modricot pedig már lassan helyettesíteni tudja Dani Ceballos és Mateo Kovacic. Rizikós, de végül akár be is jöhet.

(Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tréner? Panzió? Kozmetika? Így lehet a kutyád még boldogabb, miközben a te életed is könnyebbé válhat

Húsz méterről, kapásból, a lécet érintve: óriási gólt rúgott az izlandi középpályás

Piszok nagy gólt rúgott a Liverpool középpályása

További cikkeink a témában