A Portugália elleni vereség után nyilatkozott Lékai Máté, aki szerint borzasztóan játszott a magyar válogatott.

Harmadik csoportmeccsén simán, 27–20-ra kikapott Portugáliától a magyar kézilabda-válogatott a világbajnokságon. Ez azt jelenti, hogy a csoportja harmadik helyén végzett, két pontot visz tovább a középdöntőbe, és szerdán már ismét pályára kell lépnie, az Európa-bajnok svédek ellen.

A meccs után Lékai Máté értékelt:

„Teljesen maga alatt volt mindenki. Lehet, hogy fejben, mentálisan nem voltunk ott. Székely Márton volt az egyetlen, aki kiemelkedően játszott, de együtt sírunk, együtt nevetünk. Ezek is mi vagyunk, sajnos tudunk így is játszani. Nagyon akartunk nyerni, de ma csak ennyire voltunk képesek.

Borzalmasan játszottunk az elejétől fogva, a legrosszabb rémálmainkban sem gondoltuk volna, hogy ilyen teljesítményt fogunk nyújtani, pedig mindannyian tudjuk, milyen fontos mérkőzés volt.

Egyszerűen nem találtuk a kulcsát annak, hogy gólokat tudjunk lőni. Amikor odakerültünk, akkor is elhibáztuk a helyzeteket, amikor közelebb tudtunk volna kerülni, akkor is belehibáztunk”

– mondta Lékai, aki a svédek ellen meccsel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy „nyilván nem mi vagyunk az esélyesek, de valahogy nyernünk kellene, hogy életben tartsuk a reményt a céljaink elérésére”.

Pocsékul kezdett, nagyon simán kikapott utolsó csoportmeccsén a kézilabda-válogatott

Az Izland elleni bravúr után esélye sem volt Portugália ellen a magyar kézilabda-válogatottnak a világbajnokság csoportkörének harmadik fordulójában.

(Player/MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Postecoglu: A Ferencváros hazai pályán bárkinek nehéz feladatot jelent

Topcsapatban köthet ki a jelenleg klubnélküli Sergio Ramos

A kétgólos előnyt leadva, 91. perces góllal mentett pontot a Manchester United

További cikkeink a témában