Robert Lewandowski nagyon szeretne már a Barcelonában futballozni, de egyelőre még közel sem biztos, hogy elhagyja a Bayernt. A játékos azonban menni akar, a Barcelona eközben a türelmét kéri.

A nyár egyik szappanoperája a futballban Robert Lewandowski helyzete. A lengyel támadó többször egyértelművé tette, hogy nem kíván már a Bayern Münchenben futballozni, a Barcelonában akarja folytatni a karrierjét.

A Bayern azonban nem szeretné elengedni a gólvágóját, és mivel Lewandowskinak még egy évig élő szerződése van, így csak abban az esetben távozhat, ha valaki megveszi. Érdeklődők vannak, de a lengyel egyelőre egyedül a Barcelonával hajlandó tárgyalni. Lewandowski és a Barca már mindenben megegyezett, a Bayern és a Barca azonban hetek óta tárgyal, a bajor csapat 50 millió euró körüli összegért engedné el a játékosát, a Barcelona viszont eddig ezt sokallta.

Lewandowski közben visszatért a Bayern Münchenhez, az első edzésen pedig rögtön jelezte, hogy semennyire sem akar a csapatnál maradni. A Bild összefoglalója szerint:

  • késett az edzésről
  • nem teljes intenzitással edzett
  • alig beszélt a csapattársaival
  • amikor Nagelsmann a csapathoz beszélt, Lewandowski úgy tett, mint akit egyáltalán nem érdekli az edző mondandója, oda sem nézett

Eközben a Barcelona arra kéri a játékost, hogy maradjon türelmes. Kérdés, hogy ez a türelem meddig tarthat ki, mert egyre inkább úgy tűnik, hogy a 33 éves játékos akkor is megy, ha a Barcelona és a Bayern nem tud megegyezni. Kérők vannak, a PSG és a Chelsea is leigazolná a csatárt, de ő jelenleg egyik klubbal sem hajlandó tárgyalni.

Ez is érdekelhet:

Korábbi ügynöke szerint Lewandowski fél a Premier League-től

Párizsba pedig a felesége miatt nem akar menni, legalábbis a volt ügynöke szerint.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Videó: Harry Kane bemutatta a tökéletes lövést

Csúcsfoci az el Clásicón: az ötgólos Szuperkupa-döntőn a Barcelona címet védett

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés