Túltette magát a gyorskoris azon, hogy kizárták a megnyert olimpiai döntő után.

Liu Shaolin Sándor mára túltette magát azon, hogy nem lett olimpiai aranyérmes Pekingben, ahol szabálytalanság miatt kizárták, miután elsőként ért célba az 1000 méteres döntőben. A rövidpályás gyorskorcsolyázó a DIGI Sport híradójának arról is beszélt, hogy rendkívül büszke a világbajnokságról négy aranyéremmel hazatért öccsére.

„Nem gondolnám, hogy seb lenne bennem, szerintem sikerült az olimpián történteket feldolgozni. Pár napja voltam egy találkozón, ahol szóba hozták az olimpiai 1000 méteres döntőt, és azt mondták, nem szeretnék a sebeket feltépni, én pedig azon gondolkodtam, hogy igazából már nincsenek is sebek, és abszolút jól érzem magam.”

Liu Shaolin Sándor még 2018-ban, a magyar váltóval azért nyert téli olimpiát, és persze a 2026-os milánói olimpián szeretné megmutatni, hogy képes egyéniben is a győzelemre – de nem görcsöl ezen. Ahogy kissé filozofikusan összegzett:

„lehet, a következő négy évben minden versenyt meg fogok nyerni, és az olimpiát nem, miközben az is lehet, hogy a következő négy évben semmilyen versenyt nem fogok megnyerni, az olimpiát viszont igen.”

A 26 éves gyorskoris az olimpia után a világbajnokságon nem vett részt, az öccse, Shaoang viszont tökéletes versenyzést bemutatva négy aranyéremmel tért haza Montrealból. Úgy érzi, jót tett neki a pihenés, az öccsének pedig írt a verseny alatt, egyébként pedig „lélekben abszolút ott voltam”.

A téli olimpia összefoglalója, benne a gyorskorisok eredményeivel:

Ilyen volt a számunkra legsikeresebb téli olimpia

Összeszedtük, hogy szerintünk melyek voltak Peking legemlékezetesebb sztorijai, természetesen a magyar gyorskorisokkal a középpontban.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai őszinte kirohanása: Fel kell ébrednünk

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
31% Igen, de nekem annyira nem adta.
32% Nem láttam, de megnézem.
21% Nem láttam és nem is tervezem.