Amióta kiderült, hogy nemcsak Shaoang, hanem Shaolin Sándor sem indul a dél-koreai rövidpályás gyorskorcsolya-világbajnokságon, több helyen is felmerült a kérdés, hogy vajon nem direkt csesztek-e ki a srácokkal. Ennek próbáltunk utánajárni, de nem könnyű, mert többismeretlenes az egyenlet.

A Liu testvérek kacifántos sztorija ott kezdődött, hogy a Magyarországon sporttörténelmet író gyorskoris testvérpár tavaly októberben beadott egy hivatalos kérelmet a magyar szövetségnek, hogy szeretnének más ország színeiben versenyezni.

Országot váltanak és nem magyar színekben versenyeznek a jövőben a Liu testvérek

Országváltást kezdeményezett Shaolin Sándor és Liu Shaoang olimpiai bajnok testvérpár.

A hír megosztotta a közvéleményt, elvégre a magyar sport kiemelkedő alakjairól van szó, akik megszerezték a téli olimpiák történetének első, majd az első egyéni magyar aranyérmét is. És jól tudjuk, itthon egy sportolót vagy a mennybe emel a nép vagy a pokolba lök.

Ádó és Sanyi mindkettőt megtapasztalhatta, és jelenleg utóbbi van túlsúlyban, hiszen elhagyták az országot. Az első nagy kérdőjel itt villog, ugyanis nem lett egyértelműen kommunikálva, miért döntöttek úgy, hogy elmennek és inkább Kína színeiben szerepelnek ezentúl. Persze mivel anyukájuk magyar, édesapjuk pedig kínai, szavunk nem lehet, ha ők ezt szeretnék. De mivel nem kommunikálták, így nem tudjuk az okokat.

A második kérdőjel pedig hétközben görbült elénk, amikor is kiderült, hogy a villámgyors országváltás teljesen felesleges volt, hiszen Shaolin Sándor sem lesz ott a vb-n – Ádóról tudtunk, elvégre ő még áprilisban világbajnokságot nyert, nem telt el az egy év.

Sanyi esetében az ok minimum gyanús: valamilyen adminisztrációs ügy miatt.

Megkerestem hát a szövetséghez nagyon közel álló forrásomat, igazítson már ki, hogy egyrészt miért sértődtek meg Liuék az itteni vezetésre, másrészt mi lehet az az adminisztrációs ügy, amit nem tud elintézni egy kínai szövetség. Kínának gyorskoriban (is) a diplomáciai ereje van olyan mértékű, hogy ha nagyon akar valamit, akkor átüti a Nemzetközi Korcsolya Unión (ISU).

A legmeglepőbb az volt, hogy még azok sem tudják a lelépésük konkrét okát, akik napi szinten kapcsolatban vannak a korisokkal, a szövetségi kapitánnyal és a vezetőkkel. Folyosói pletyka szinten korábban úgy tudtuk, hogy Csang Csing Lina, a rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott vezetőedzőjének távozása miatt nem akarnak maradni a srácok, de forrásunk ezt nem erősítette meg, hiszen az elnök marasztalta Linát, mindent megtettek, hogy Magyarországon maradjon. Viszont az egész stábot nem tartották volna egyben, ami viszont valószínűleg nem tetszett Liuéknak.

De most már inkább az az érdekesebb rész az egyre szövevényesebb sztoriban, hogy mi történt Kínában, milyen adminisztratív bakikat lehet ilyenkor elkövetni, milyen szcenáriók létezhetnek.

„Bármilyen hiba is történt, az mindenképpen amatőr”

– szögezte le a forrás.

De mi lehet a konkrét hiba? Az egyik verzió, hogy esetleg a vízummal akadt valami gebasz, a másik, hogy a sportágban létezik egy Clearance Certificate nevű tanúsítvány, amit épp olyankor kell kikérni az ISU-tól, amikor valaki országot vált, és esetleg ez nem történt meg, vagy nem időben. Ami persze amellett, hogy amatőr hiba lenne, még furcsa is, hogy egy kínai szövetség ne tudná, hogy működik ez.

Más jellegű adminisztrációs ügyet elképzelni sem tud a szakember, aki ilyen típusú problémával már találkozott pályafutása során. A tanúsítványról pedig annyit mondott még – és ezzel ki is zárta, hogy ez lehetett az ok –, hogy „a szabálykönyvben az szerepel, hogy egy szezonban, tehát július 1-től a következő év június 30-áig csak egy ország színeiben versenyezhet egy versenyző, azt viszont nem írja, hogy ne lehetne egy ilyet kérni mondjuk decemberben, ha nem versenyzett előtte július 1-től.

Mindezek persze csak találgatások voltak, és mint kiderült, a kérdéseim gyakorlatilag felesleges voltak, a forrás ugyanis elsőkézből tudja, hogy

Liu Shaolin Sándor már a kínai válogatón sem vett részt, ergo már akkor egyértelmű volt, hogy semmiképp sem indulhat a világbajnokságon.

Egy hazai válogatóra eleve nem szükségszerű egy ilyen tanúsítvány, hiszen azt a nemzetközi szövetség igényli, vagyis körbeért a sztori, egyik verzió sem áll, széttehetjük a kezünket, fogalmunk sincs, hogyan történhetett ekkora baki. Vagy eleve nem is volt mulasztás, egész egyszerűen Sanyiék az első pillanattól kezdve tudták, hogy 2023 októberéig, tehát a következő versenyszezonig csak edzeni fognak. Minden más csak porhintés.

Vagy ott van még az összeesküvés-elmélet, és kézenfekvő, hogy erre is rákérdeztem:

lehet-e, hogy szándékosan keresztbe vágtak nekik és/vagy a magyar szövetségnek? Elcsábították (vélhetően jó pénzért), majd szépen megrágták és kiköpték őket. Mondván, majd mi megmondjuk, ki nyerhet olimpiát vagy vb-t és ki nem – és ti nem.

Ezt az opciót azonban a szakértő nem tartja valószínűnek, hiszen akkor logikus lenne, hogy most kínai színekben nyerjen egy érmet Shaolin, mintegy demonstrálva az erejüket. Az persze más kérdés, hogy a logika mennyire domináns egy kommunista országban, és nem arról van esetleg szó, hogy valamelyik versenyzőt nyomni kell, mert valakinek a valakije – de ezt már csak én fantáziálom (?) hozzá.

Egy dolgot tudunk biztosan, hogy egyik klasszis sem indul a vb-n, és hogy őszig nem is versenyeznek, ami ugyan szakmailag nem tragédia, de semmiképp sem tűnik logikusnak. Félő, ismerve az ottani rendszert, hogy sosem tudjuk meg az igazságot, mint ahogy az sem derült ki eddig, hogy már a válogatóra sem nevezték Shaolin Sanyit. De vajon akkor mi értelme volt ennek a sürgős országváltásnak?

Liu Shaolin Sándor: Nem az olimpiai bajnoki cím a cél, hanem hogy boldog legyek

A Horizont vendége ezúttal egy olimpiai bajnok, egy fiatal nemzeti hős volt, aki történelmet írt a jégen: Liu Shaolin Sándor.

(Fotó: Liu Lu/VCG via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Az elképesztő Messi három gólt rúgott és kiosztott két gólpasszt

Az MU-legenda kiakadt, miután a klub tiszteletlenül bánt Sir Alex Fergusonnal

Egy német edző lesz Anglia szövetségi kapitánya