Folyamatosan, egyre több sajtóajándék érkezik a szerkesztőségbe, ám a sport rovatot mindig feltűnően elkerülték a kis csomagok. Most jött egy, de erre igazán nem számítottunk.

Én eddig talán, ha három pakkot kaptam, az egyik egy zsírkrétaszett volt, aminek értelmét talán már sose tudom meg. A mostani ajándék legalább annyira lepett meg, mint az. De főleg az, ahonnan jött.

Igen, jól látod, kissé riadt vagyok ettől a nem várt meglepetéstől

Az állami tévé sporttagozata kiszúrt minket, kézműves, logózott (!) vajas keksszel és egy kétoldalas sajtóanyaggal robbantott. Döbbent csend lett úrrá az irodában.

De aztán rögtön meg is tudtuk, miért indult az M4 Sport:

Amellett, hogy persze egyre nagyobb az igény, hogy mindenki számára elérhetővé váljon a sportközvetítés.

A sajtóanyag messziről indít:

Szó esik Szepesi Györgyről, a Telesportról, Vitray Tamásról, sőt még Vitár Róbertről is, komolyan. Megtudjuk, hogy 1967-ben használtak először kézikamerát, amely 17 kg volt. A lírai hangvétel sem maradt el a végén, Vobeczky Zoltán főszerkesztő is nyilatkozik:

Mindjárt itt is van a Fradi szarajevói meccse, nézd meg, aztán irány a focipálya!

A kekszet végül meg is kóstoltuk. Ha többet nem jelentkeznék, akkor...

Player Autószalon

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon