A kazahok elleni égés után Skóciát fogadta a válogatott, és most is kikapott.

Kezdőcsapatok

Magyarország: Gulácsi – Fiola, Otigba, Guzmics – Lovrencsics G., Kleinheisler, Pintér Á., Hangya – Varga R., Szalai, Dzsudzsák

Skócia: A. McGregor – Hendry, Mulgrew, McKenna – Fraser, McGinn, C. McGregor, A. Robertson – Armstrong, Phillips, Forrest

Mindkét csapat a 3–4–3-as felállásban kezdett, de a támadó formáció nem igazán látszott a játékon. Lötyögős volt az első félóra, a skótok birtokolták többet a labdát, de igazán nagy helyzet nem volt. A 40. percben aztán Kleinheisler összehozott egy teljesen felesleges tizenegyest, amit Gulácsi megfogott, így nem került hátrányba a válogatott. A félidő végén egy szöglet után Guzmics fejelt, egy skót védő mentett, 0–0 volt 45 perc után.

A második félidő elején azonban már nem úsztuk meg a skót gólt, egy beadás után Phillipshez került a labda, aki közelről talált be:

A bekapott gól után próbált aktívabb lenni a csapat, Leekens Dzsudzsák helyett behozta például Németh Krisztiánt, majd az 59. percben Vargának volt egy jó lövése, amit McGregor bravúrral fogott. A 71. percben Szalai került kétszer is ziccerbe, pechünkre mindkettőt kihagyta.

A végén beállt Böde és Nikolics is, a hajtás megvolt, az egyenlítés azonban nem. A második félidő alapján az iksz igazságosabb lett volna, nem jött össze. Leekens két vereséggel kezdett a válogatott kispadján.

Felkészülési meccs

Magyarország–Skócia 0–1
Gólszerző: Phillips (48.)

(Fotó: MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Nemzeti hős lett a bosnyák srácból, aki a sorsdöntő vb-selejtezőn ellopta az olaszok kapusának puskáját

7 labdazsonglőr futballista az ezredforduló környékéről, aki hiányzik a mai futballból

Padlóra került a Real Madrid a Bayern München ellen, de a KO elmaradt

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
14% Igen, tetszett.
26% Igen, de csalódás volt.
22% Még nem, de megnézem.
38% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés