Az utolsó forduló előtt az F-csoportban három válogatott van versenyben. A magyar válogatottnak még az első helyre is van esélye, de akár az is megtörténhet, hogy végül csak a csoport harmadik helyén végez Magyarország.
Vasárnap befejeződik az európai vb-selejtező csoportköre. A magyar válogatott Portugáliával, Írországgal és Örményországgal szerepel az F-csoportban. Marco Rossi válogatottja egy írek elleni 2–2-vel kezdett a selejtezőben, majd itthon 3–2-re kikapott Portugáliától. Ezt követően hazai pályán 2–0-ra legyőzte Örményországot, Portugáliában pedig 2–2-es döntetlent ért el. Az utolsó előtti fordulóban Varga Barnabás fejesgóljával Örményországban 1–0-ra nyert a magyar csapat.
Öt forduló után Portugália tíz ponttal és kedvező gólkülönbséggel vezeti a négyest, Magyarország nyolc ponttal a második helyen áll, Írország hétpontos miután az 5. fordulóban hazai közönség előtt legyőzte Portugáliát, míg Örményországnak három pontja van.
Az F-csoport állása öt forduló után
1. Portugália 10 pont (+5)
2. Magyarország 8 pont (+2)
3. Írország 7 pont (+1)
4. Örményország 3 pont (-8)
Az utolsó fordulóban vasárnap 15 órától Magyarország hazai pályán fogadja az íreket, a portugálok otthon játszanak az örményekkel. A tét óriási, hiszen a csoport első helyezettje automatikusan kijut a 2026-os világbajnokságra, míg a második helyezett pótselejtezőt játszhat, a harmadiknak véget ér a világbajnoki álom.
A papírformát az írek portugálok elleni győzelme borította fel, ha Portugália nyert volna Írországban, akkor már kijutott volna első helyen a világbajnokságra, míg a magyarok második helye is biztos lenne matematikailag. A hétpontos írekkel azonban sokat bonyolódott a helyzet, leginkább azért, mert az ír csapat úgy érkezik Budapestre, hogy egy győzelemmel megszerzi a csoport második helyét.
Mi kell a magyar csoportgyőzelemhez?
A legoptimistább forgatókönyv szerint Magyarország vasárnap délután megnyeri az F-csoportot és egyenes ágon kijut a világbajnokságra. Ehhez arra van szükség, hogy Marco Rossi csapata nyerjen Írország ellen, Portugália pedig kikapjon hazai pályán az örményektől. A portugál csapatból az eltiltott Cristiano Ronaldo hiányozni fog, ennek ellenére jelenleg nehezen elképzelhető, hogy a topcsapat Portugália nem győzi le simán azokat az örményeket, amelyeknek az utolsó forduló már tét nélküli, és akiknek az örményországi meccsen négyet rúgott a portugál válogatott.
Portugál döntetlennel is lehet csoportelső Magyarország. Itt azonban már képbe kerül a gólkülönbség, hiszen egy portugál ikszel és egy magyar győzelemmel mindkét válogatottnak 11-11 pontja lenne. Ebben az esetben egy 3–0-s magyar győzelem és egy 0–0-s portugál–örmény eredmény kellene, ekkor azonos gólkülönbséggel, de több lőtt góllal Magyarország lenne a csoport első helyezettje.
Mi kell ahhoz, hogy Magyarország a csoport második helyén végezzen?
Legalább egy döntetlen Írország ellen a Puskás Arénában. Ha megvan az iksz, akkor Írország nem tudja megelőzi a magyar csapatot, amely kilenc ponttal a csoport második helyén végez. Legalább a döntetlenre egyébként jó esélye van Magyarországnak, a legutóbbi négy hazai meccsből három is döntetlen lett a mostani ellenfelével szemben, 1991-ben azonban Írország idegenben legyőzte Magyarországot.
Értelemszerűen, ha az iksz elég a második helyhez, akkor van olyan szcenárió is, amelyben a magyar válogatott legyőzi Írországot, de a fent már említett forgatókönyvek szerint a csoport második helyén végez. Az hogy nyer vagy döntetlent játszik az írekkel a magyar csapat nem mindegy, a pótselejtezőnél az aktuális FIFA-világranglistát veszik majd figyelembe a kalapok beosztásánál, egy győzelemmel potenciálisan a FIFA ranglistáján is előkelőbb helyen állhat a magyar csapat.
Mi a legrosszabb forgatókönyv?
A csoport harmadik helye, ami egyben azt is jelentené, hogy a pótselejtezőről is lemarad a magyar válogatott. Ez egyetlen esetben fordulhat elő, ha Írország vasárnap legyőzi a magyar csapatot, ebben az esetben az íreknek tíz pontja lesz, a magyar válogatott marad nyolcpontos, a két válogatott pedig helyet cserél a tabellán.
A Magyarország–Írország és a Portugália–Örményország mérkőzéseket egyidőben, november 16-án 15 órától rendezik meg.
Ez is érdekelhet:
(Fotó: Getty Images)


