A Tottenham ötgólos meccsen legyőzte idegenben a Manchester Cityt, ezzel óriási szívességet tett a Liverpoolnak.

Egyetlen délután alatt újra nyílt lett valamilyen szinten a Premier League. Előbb a Liverpool hazai pályán győzött a Norwich ellen – teljesen papírforma eredmény –, majd a Manchester City hiába dominált szinte végig, kikapott hazai pályán a Tottenhamtől. Ez pedig azt jelenti, hogy a Liverpool feljött hat pontra a City mögé, de Klopp csapata egy meccsel kevesebbet játszott, és a bajnokság első két helyezettje még fog egymás ellen is játszani. Vagyis, ha a Pool hozza az elmaradt meccsét és a Cityt is legyőzi, beéri a manchesterieket.

A Tottenham eközben a BL-ért harcol, Conte csapata zsinórban háromszor kapott ki, így a londoniaknak is nagyon kellett a három pont. A Tottenham már a meccs elején előnybe került, az új igazolás, Kulusevski talált be, miután Szon Hungmin nagyon önzetlen volt. A City még az első félidőben egyenlített, Lloris hibáját Gündogan használta ki.

A második félidőben Harry Kane góljával ismét a Tottenham vezetett, de Mahrez a 92. percben tizenegyesből egyenlített. A Spurs azonban harmadszor is megszerezte a vezetést, erre pedig már nem tudott válaszolni Guardiola csapata. A 95. percben az a Kane nyerte meg a vendégeknek a meccset, aki tavaly nyáron nagyon közel volt ahhoz, hogy leigazolja a Manchester City, de végül a Tottenham nem engedte el.

Kulusevski gólja:

Gündögan egyenlített:

Harry Kane első találata:

Mahrez a 92. percben tizenegyesből talált be:

Kane nyerte meg a meccset a Spursnek a 95. percben:

Ez is érdekelhet:

40 méterről rúgott gólt Luis Suárez

Eddig ez a hétvége gólja.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

Egy 61 éves futó világrekordot ért el, 2:28-as maratont futott

A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
43% +10 éve
Kvíz: mennyit tudsz a pizzákról?
Hirdetés