Az új szezonra nagyon szép, elegáns, galléros és tiszta vörös dresszel állt elő a United sportszergyártója.

A Manchester United új hazai mezén ismét nagy szerepet kap a fekete gallér, amely a ’90-es években a méltán vált népszerűvé, elsősorban persze a szurkolók nagy kedvence, az akcióhős Éric Cantona miatt, aki felhajtva viselte azt. Ki hitte volna, hogy később akkora divat lesz ebből bizonyos magasan kvalifikált körökben…?!

A 2013–2014-es szezonra készített mez egyszínű, igazi ördögi MU-vörös lett, a gallér elejére három plusz kettő (a gallér legombolható), a hátuljára pedig egy gombot varrtak. A gallér alatt és oldalán a szürkés fekete szín dominál, és csíkos. A hazai nadrág továbbra is fehér marad egy fekete csíkkal a nadrág alján, de csak hátul. A sportszárak pedig feketék lesznek egy fehér sávval két piros csík között, szigorúan a Nike logója felett. A mezen az egyetlen szponzor az Aon lesz, mely utoljára szerepel az MU vörös felsőjén, jövőre leváltja a Chevrolet.

Az nem is kérdés, hogy lényegesen szebb, elegánsabb, manchesteresebb az új szett, mint az elmúlt szezon é. Azon viszont mi összemosolyogtunk, hogy az a Rooney pózol az új szerelésben, aki minden lehetséges fórumon jelezte, el kívánja hagyni a csapatot. De a mez szép.

(Fotó: footyheadlines.com)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rooney vitamin helyett Viagrát adott korábbi csapattársának

A Lakers sztárja olyan ligába lépett be, ahol egyedül Michael Jordan járt korábban

Mbappé elárulta, hogy szerinte melyik a legkönnyebb poszt a futballban

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés