Megbomlik a legendás csatársor.

Már a Bajnokok Ligája-döntő előtt megírtuk, hogy Sadio Mané közel áll ahhoz, hogy elhagyja a Liverpoolt, most pedig még közelebb került ehhez.

Ami eddig pletyka volt, azóta élesedett, Mané jelezte a Pool felé, hogy váltani akar, most pedig az egyik vörösökhöz közel álló újságíró jelentette, hogy

Mané megegyezett a Bayern Münchennel, már csak a klubokon múlik a szerződés.

A Liverpool és a Bayern München tegnap meg is kezdte a hivatalos tárgyalásokat. A szenegáli csatár egyébként közvetlenül Julian Nagelsmann edzővel beszélt, az érkezése pedig megnyithatja az utat Lewandowski távozásához, aki Barcelona felé tart.

A 30 éves Mané Southamptonból igazolt Liverpoolba 2016-ban, azóta 269 meccset játszott és 120 gólt rúgott, a Szalah–Firmino–Mané trió pedig a klubtörténet egyik legjobbja lett. Bajnokok Ligáját, bajnokságot, FA-kupát, ligakupát és klub-vb-t is nyert a Liverpoollal, 2019-ben pedig társgólkirály is volt.

Lewandowski megüzente a Bayernnek, hogy vége

Ezek után kénytelenek lesznek eladni. Felkészül Barcelona.

Két játékost is igazol az Ajaxtól a Bayern München

Ingyenvédő és egy hatalmas tehetség.

(Fotó: Jose Breton/Pics Action/NurPhoto via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

10 sztori, ami miatt felejthetetlen marad a 2026-os téli olimpia

Senki sem tudta megközelíteni a norvégokat az éremtáblázaton

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
9% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve