Az idei szezont látva nem kérdés, hogy a Barcelonának szüksége van egy topcsatárra (is). A katalán csapat anyagi helyzete azonban sokkal rosszabb, mint néhány évvel ezelőtt. Tehát duplán nehéz helyzetben van a néhány napja megválasztott vezetőség: egy viszonylag olcsó, de használható csatárt kell igazolniuk nyáron. Sergio Agüero lehet ez a támadó, de az argentin esetleges érkezése felvet néhány kérdést.

A Barcelona a tavaly nyári/őszi átigazolási szezonban megpróbált csatárt igazolni, de a klub elmúlt néhány átigazolási szezonban mutatott teljesítményét látva nem meglepő, hogy végül Memphis Depay maradt a Lyonnál. Az most teljesen más kérdés, hogy a hollanddal mennyivel lett volna előrébb a Barca, valószínűleg olyan sokkal nem, de legalább létszámban eggyel több támadó lett volna a keretben.

Koeman most már nagyjából lejátszotta a szezon kétharmadát úgy, hogy klasszikus kilencese nincs a Barcelonának. Általában Messi játszik középen, de lehetőséget kapott már Antoine Griezmann, Martin Braithwaite és Ousmane Dembélé is csatárposzton – attól függően, hogy éppen milyen formációt favorizált a holland edző.

A Barcelona az idei bajnokságban meccsenként 2,19 gólt szerzett. Az előző idényben 2,26, azt megelőzően 2,36, a 2017-18-as szezonban pedig 2,76-os meccs/gól átlaga volt a csapatnak.

A mostani bajnokságban Messi vezeti a házi góllövőlistát 19 góllal, Griezmann a második mindössze hat góllal. A Messire való támaszkodás nem meglepő, de az már probléma, hogy mögötte messze elmarad Griezmann. Az előző idényekben a már nem topformában teljesítő Suárez jóval eredményesebb volt: 16, 19, 25, 28 La Liga-gólja volt az uruguayinak.

Hétvégén a klub elnökválasztást tartott, a korábbi sikerelnök, Joan Laporta lett a befutó, így most legalább már van vezetője a klubnak. Laporta a tőle megszokott módon hangzatos ígéreteket pufogtatott a kampánya során, a spanyol média szerint Erling Haaland megszerzése számára az álom. Persze kérdés, hogy a Barca jelenlegi anyagi helyzetében ez mennyire reális, és Haaland miért választana épp egy újjáépülés kezdetén levő klubot, amikor gyakorlatilag bármelyik topcsapat odaadná érte a fél karját.

Négy bajnoki címet nyert a Cityvel Agüero; egyszer volt a Premier League gólkirálya; összesen 256 gólt rúgott eddig a Cityben

A norvégnál reálisabb célpontnak tűnik a Manchester City és az argentin válogatott csatára, Sergio Agüero. Persze az ő esetleges megszerzésével kapcsolatosan is felmerül néhány kérdés.

Mit nyerhet a Barcelona, ha leigazolja Agüerót?

Az argentin szerződése nyáron lejár, ez azt jelenti, hogy a Barcelona ingyen igazolhatja le. A katalán klub jelenlegi gazdasági helyzetében ez rendkívül fontos, nem költekezhet felelőtlenül a vezetőség, okos, átfontolt vételekre van szükség. Ugyanakkor, ha Agüero ingyen érkezik a Barcelonához, az azt jelenti, hogy a fizetése valószínűleg viszonylag magas lesz. Jelenleg 15 millió eurót keres a Manchester Citynél. Az teljesen egyértelmű, hogy ennyit nem fog fizetni neki a Barca, de a hírek szerint Agüero belemenne egy viszonylag komolyabb bércsökkentésbe.

Agüerónak baráti a kapcsolata Lionel Messivel. És ugyan a csatárkérdés is fontos a Barca számára, de Laportáék első számú feladata Lionel Messi megtartása lesz. Messi még nem döntött, de elvileg maradna, ha úgy érzi, hogy egy megfelelő projektet és egy olyan csapatot tud összerakni a vezetőség, amely versenyképes tud lenni. És nyilván azt sem bánná, ha az egyik legjobb barátja, Sergio Agüero a csapattársa lenne. Agüero egyébként tavaly poénkodva azt mondta, az argentin válogatottnál olyanok Messivel, mint egy idősödő házaspár.

Lionel Messi és Sergio Agüero a 2008-as pekingi olimpiai aranyéremmel

Egyértelmű, hogy az elmúlt bő évtized egyik legjobb csatára az argentin. Idén a sérülései és a Covid-gondok miatt alig játszott, az előző idényben azonban 32 meccsen 23 gólt rúgott. Az előző szezont megelőző idényekben 32, 30, 33, 29 gólt szerzett, a Man. City történetének egyik legfontosabb futballistája, és a klub történetének legkiemelkedőbb gólszerzője. Emellett azt is bizonyította, hogy a fontos meccseken képes előrelépni, fontos gólokat rúgni.

Mi a kockázata a Barcelona szempontjából Agüero leigazolásának?

A múlt mindenképp Agüero kiválóságát támasztja alá, de az ő barcelonai jövőjét illetően elég komoly intő/kérdőjel, hogy nyáron már 33 éves lesz, és sérülékeny. Az előző két idényben különböző sérülések miatt 41 meccset kényszerült kihagyni – 2012 óta pedig majdnem 20 különböző sérülése volt.

Nem véletlen, hogy a City nem marasztalja, Guardiola már úgy érzi, hogy nem képes azt a teljesítményt hozni egy egész idényen át, mint korábban. A Barcelonának viszont egy olyan csatárra van szüksége, aki komoly szerepet vállal, a szezon legfontosabb szakaszában lehet rá számítani. A spanyol bajnokság tempója ebből a szempontból kedvezhet neki, fizikálisan a La Liga közel sem annyira megterhelő, mint a Premier League.

Guardiola korábban azt a kritikát fogalmazta meg Agüeróval kapcsolatosan, hogy nem veszi ki eléggé a szerepét a csapatjátékból. Ebben a tekintetben fejlődött az argentin, de például a védekezése soha nem volt az erőssége. Ahogy Messinek sem, így joggal merül fel a kérdés, hogy elbír-e egy csapat két olyan támadót, aki az esetek döntő részében mínusz egy ember védekezésben.

Messi megtartásában kulcs lehet Agüero, de mi van akkor, ha Agüero érkezik, Messi viszont úgy dönt, hogy nem marad Barcelonában? Egy teljesen újjáépülő csapatba már nem illene annyira a csatár, mint egy olyan keretbe, amely megpróbál még egyszer – Messivel vezérként – csúcsközelbe jutni.

Emellett a Barcelonánál továbbra is kérdés, hogy ki lesz a csapat edzője a következő szezonban. Ronald Koeman egy kihívásokkal teli periódusban ült le a csapat kispadjára. Az idény első szakaszában számos nehézsége volt, a csapat játéka többször tűnt reménytelennek, az utóbbi hetekben azonban javult a játék képe, úgy tűnik, hogy a keret és az edző között kezd kialakulni a megfelelő kémia. A kupadöntőben már ott van a Barca, a bajnokságban – ha nem is számottevő – de az esély még megvan a bajnoki címre, és ugyan a PSG ellen kiestek Messiék a BL-ből, de a visszavágón már egész biztató jeleket mutatott a katalánok játéka.

Ez viszont egyáltalán nem garancia arra, hogy Koeman marad. A holland Depayt akarta még nyáron leigazolni, arról nem igazán vannak hírek, hogy Agüeróval mennyire szeretne együtt dolgozni, de vélhetően azért el tudná fogadni, ha egy ilyen kaliberű támadót kapna.

Sergio Agüero esetleg leigazolásával tehát kockáztatna a Barcelona, a klub jelen helyzetében viszont az argentin az elérhető opciók közül messze a legjobb futballista papíron. A kora, a sérülékenysége azonban kétségekre adhat okot, de ha egészséges tud maradni még egy-két szezonon át, akkor nagyon fontos plusz gólokat jelenthetne a személye Barcelonában.

Koeman úgy gondolja, hogy Messinek nem lehetnek kétségei a Barcelona jövőjét illetően

A Barcelona vezetőedzője annak ellenére elégedett volt csapata teljesítményével, hogy a visszavágót nem tudta megnyerni a Barca, és kiesett a Bajnokok Ligájából a PSG ellen.

(A cikk írásakor felhasználtam a Marca cikkét; Fotók: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai: Ez volt a lényeg, hogy végre visszajöjjön a harciasságunk

Döntetlent játszott a válogatott Hollandia ellen

10 éves Dzsudzsák Románia elleni szabadrúgásgólja

További cikkeink a témában