Kezd visszaszivárogni a Mourinho-éra.

Annak ellenére nem lehetnek boldogok a Man. United-drukkerek, hogy egy óriási Chelsea-veréssel nyitották a bajnokságot, ugyanis utána ikszeltek a Wolvesszal, most meg az Old Traffordon kaptak ki a vörös ördögök a Crystal Palace-tól.

De ennél már csak a játék volt rosszabb, Pogbáék körülményesek és lassúak voltak, ritka kevés futással és dinamikával fűszerezve. Ehhez még hozzájött az is, hogy igen sok labdát elajándékoztak a védelemben és a középpályán.

Ennek ellenére nyerhettek volna, elvégre hiába vezetett Ayew góljával a Palace, a 70. percben tizenegyeshez jutott az MU. De akárcsak hétfőn Pogba, Rashford is kihagyta.

Így is egyenlítettek azonban, James a 89. percben tekert szép gólt.

De jött a 93. perc, és Pogba eladott labdája után a londoni kontra.

A játék képe és lassan az eredmények alapján is körvonalazódik újra egy mourinhós Manchester United.

Manchester United–Crystal Palace 1–2

(Fotó: Jan Kruger/Getty Images)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Ma van az évfordulója minden idők egyik legzseniálisabb gólpasszának a BL-ben

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés