A 80-as évek második felének küzdelmei után a Michael Jordan vezette Chicago Bulls uralta az NBA-t az 1990-es évek elején. Néhány év alatt a kiröhögött, lesajnált chicagói csapat a világ legnépszerűbb kosárlabda-együttese lett, a vezérrel, Michael Jordannel az élen, aki a sportág királya volt, és globálisan is az egyik legnagyobb sztárnak számított. Zsinórban háromszor nyerte meg az NBA-t a Bulls, Jordan sorra zsebelte be az MVP-címeket, gólkirály már hétszer volt. 1993-ban azonban jött az egész ligát megrendítő bejelentés:

Michael Jordan a pályafutása csúcsán visszavonul.

A döntésében több tényező is közrejátszhatott, tényleg a csúcson volt, másrészt gondjai voltak a szerencsejátékkal, és az apját is akkor gyilkolták meg. Ezután jött egy – a kosárlabda-karrierjéhez mérten – gyenge baseballos kitérő, bő másfél év alatt pedig rájött Jordan arra, hiába imádja a baseballt, soha még megközelítőleg sem lesz annyira sikeres benne, mint a kosárlabdapályán. A Bulls dominanciája a vezér eltűnése után megsemmisült, Scottie Pippennel továbbra is erős csapat volt a Chicago, de már közel sem az a rettenthetetlen társaság, ami az előző években. 1995. március 18-án aztán

jött egy mindössze egymondatos sajtóközlemény, amely az egész NBA-t megváltoztatta.

Michael Jordan eldöntötte, hogy visszatér. Mivel akkor még nem terjedt el az internet, a közösségi média pedig még kanyarban sem volt, a sztár ügynöke, David Falk megfogalmazott egy profi közleményt arról, hogy Jordan folytatja a karrierjét. Jordannek azonban nem tetszett az írás, néhány percig gondolkodott, majd egy papírra csak annyit írt I'm back (Visszatértem). „Oké, ennyi az egész” – mondta ügynökének, aki szerint a sztori klasszikus MJ volt: egyszerre elegáns, egyszerű és hatékony.

Michael Jordan visszatért a Chicago Bullshoz, a szelek városa megőrült, de az első meccsein még eléggé rozsdás volt a korábbi MVP. Ez a rozsdás időszak egészen március 28-ig tartott. A Chicago Bulls akkor látogatott a New York Knicks otthonába, a legendás Madison Square Gardenbe. A Knicks az előző szezonban – Jordan távollétében – megnyerte a Keleti Konferenciát, az NBA-döntőben azonban alulmaradt a Houston Rockets ellen.

Jordant a legtöbb amerikai városban imádták, New Yorkban azonban rettegtek tőle. Ennek az volt az oka, hogy a Knicks ellen általában még gyilkosabb üzemmódban lépett pályára, és nem sok örömet szerzett a hazai drukkereknek.

A Knicks jobb csapat volt akkoriban, Patrick Ewing 36 pontot dobott, de

Michael Jordan ezen az estén, a világ legikonikusabb arénájában megmutatta, hogy még mindig ő a legnagyobb. Nem a legendás 23-as mezben (amihez később visszatért), hanem 45-tel a hátán, de újra érinthetetlen volt.

Minden téren ült a játéka, a betörése agresszívek és hatékonyak voltak, a dobásai többnyire a kosárban kötöttek ki, és a büntetővonalra is magabiztosan állt oda. 37 dobása volt, ebből 21 betalált, négyből három hárompontost bevert, a 11 büntetőjéből tíz pontos volt.

111–111 volt az állás, Michael Jordan néhány másodperccel korábban egy közeli duplával megszerezte a vezetést a Bullsnak, már 55 pontnál tartott, de a New York kiegyenlített. Jordan az utolsó támadásra felvitte a labdát, betört, úgy tűnt, dob egy ziccert, de a levegőben szinte megállva Bill Wenningtonnak passzolt, aki egy könnyű zsákolással megnyerte a meccset a Bullsnak.

Michael Jordan ezzel a meccsel és az 55 pontos teljesítményével tért vissza igazán. Ez a szezon végül nem lett a Bullsé, a következőben azonban már hengerelt a Chicago, az alapszakaszban 72 meccset nyert meg, és a következő három bajnokságot zsinórban megnyerte, mind a három döntőnek Michael Jordan volt a legértékesebb játékosa.

Ez is érdekelhet:

Michael Jordan pályafutásának tíz hidegrázós pillanata, amely bizonyítja, hogy ő a legnagyobb

Mutatunk tíz olyan pillanatot Michael Jordan karrierjéből, amely azonnali libabőrt okoz.

(Fotó: Getty Images)