Az 1995-96-os szezon után ismét bejuthat a Bajnokok Ligája csoportkörébe, vagyis a klubfutball elitjébe a Ferencváros. Ehhez egyetlen ellenfelet kell kiejtenie a magyar bajnoknak, a norvég Moldét. Mit érdemes tudni a norvég bajnokról? Kik a meghatározó futballistái? És mire számíthat a Fradi? Ezekre keressük a válaszokat.

A Ferencváros a Bajnokok Ligája első selejtezőkörében a Djurgardent verte, majd a második körben bravúros teljesítménnyel a skót Celticet is kiejtette. A harmadik fordulóban még nagyobb bravúrt ért el Rebrov csapata, azt a Dinamo Zagrebet búcsúztatta, amely tavaly a csoportkörben szerepelt. Öt pontot szerzett, 4-0-ra legyőzte az Atalantát, amely végül a nyolcaddöntőig jutott és percekre volt attól, hogy kiejtse a későbbi döntős Paris Saint-Germaint.

A selejtezőkör utolsó fordulója már oda-visszavágós lebonyolításban kerül megrendezésre, szeptember 23-án idegenben kezd a Fradi, a visszavágó helyszíne a rákövetkező héten Budapest lesz.

Papíron a Molde gyengébb ellenfélnek számít, mint a Dinamo Zagreb és a Celtic, ha a keret értékét nézzük, akkor a Djurgardennel van egy szinten a norvég bajnok.

A Transfermarkt adatai szerint a Molde teljes keretének értéke 12,85 millió euró, ugyanannyi, mint a Djurgardené. Viszonyításképp: a Celticnek 98 milliót, a Zagrebnek 80 milliót érő játékoskerete van. A Fradi értéke 23,2 millió euró.

Hogyan jutott a playoffig a Molde? Mit érdemes róluk tudni?

A Ferencvároshoz hasonlóan a norvég csapat is már az első körben csatlakozott a selejtezőhöz, az első meccsén a finn KuPS ellen nyert 5-0-ra a Molde. Majd a második fordulóban egy idegenben, a Celje elleni 2-1-gyel kiharcolt továbbjutás következett, tegnap este pedig az azeri Qarabag ellen tizenegyesek után jutott tovább Erling Moe csapata.

A Moldét 1911-ben alapították, négy-négy alkalommal nyerte meg a norvég bajnokságot és kupát. Mind a négy bajnoki címüket az elmúlt évtizedben szerezték: 2011-ben, 2012-ben, 2014-ben és tavaly végzett a tabella élén az MFK, vagyis az elmúlt években némiképp sikerült megszakítaniuk a leghíresebb norvégiai futballklub, a Rosenborg dominanciáját. Az idei szezonban viszont kevés esélyük van a címvédésre, 17 forduló után másodikok a bajnokságban, hátrányuk 13 pont a FK Bodø/Glimt mögött.

2016-ban az Európa-liga csoportkörében megnyerte a csoportját az MFK, kétszer legyőzték a Celticet, egyszer a Fenerbahcét, a 32 között végül a Sevilla ejtette ki őket. Tavaly és két éve mindkétszer az Európa-liga selejtezőjének utolsó körében estek ki.

Fotó: Molde Fotballklubb Facebook

Moe csapata a 4-2-3-1-es felállást favorizálja, mindhárom BL-selejtezős meccsen ezzel a formációval állt fel a Molde. A tízes pozíciójában a csapatkapitány és legértékesebb játékos, a 30 éves Magnus Wolff Eikrem, centerben a nigériai Leke James, ő rúgta a Celje ellen a továbbjutást érő gólt. Érdemes még megemlíteni a keret második legértékesebb futballistáját, Eirik Hestadot, a 26 éves támadó szintén rúgott már gólt a selejtezőben és mindkét szélen tud játszani. A középpálya közepén két fiatal norvég, Aursnes és Hussain helye biztos, a védelemben viszont már hajlamos variálni Moe, egyedül Martin Ellingsen kezdett mindhárom selejtezős meccsen.

A norvég vg.no több cikkben foglalkozik Fradi-Molde párharccal, főleg Tokmac Nguent emelik ki, a Fradi támadója kenyai születésű, de norvég állampolgár, az FTC előtt pályafutása egészében Norvégiában futballozott. A weboldal szerint a Molde edzője, Erling Moe azt nyilatkozta, nem különösebben van képben a Fradit illetően, Tokmacot és Franck Bolit ismeri, hiszen mindkét játékos megfordult a norvég bajnokságban. Moe a tegnapi bravúrgyőzelem után azt mondta, euforikus állapotban van, csodálatos eredményt értek el. A vg.no még kiemeli, hogy a playoffba jutással anyagilag is jól jár a MFK, és legrosszabb esetben is az Európa-liga csoportkörében folytathatja a norvég bajnok.

A norvég TV2 szakértője, Jesper Mathisen szerint a Moldének van esélye a Fradi ellen, szerinte a magyar bajnoknál kaphattak volna sokkal nehezebb ellenfelet is. Úgy gondolja, fontos, hogy a Molde idegenben (mindkét csapat idegenben játszott, semleges helyszínen, Lárnakán volt a meccs – szerk.) harcolta ki a továbbjutást, ez pedig komoly teljesítmény, önbizalmat adhat a csapatnak.

A BL-rájátszásban már oda-visszavágós meccseket fognak rendezni, a Fradi edzője, Szerhij Rebrov szerint emiatt a következő párharc teljesen más stratégiát igényel.

nyilatkozta az edző.

Franck Boli már nem volt ennyire óvatos, az elefántcsontparti csatár szerint a zöld-fehérek összeroppantják a norvégokat:

Remélhetőleg ez csak egészséges önbizalom, és nem fog átmenni könnyelműsködésbe, utóbbi esetben könnyen kellemetlen meglepetés érheti a Fradit, hiszen a Molde egy masszív, jól szervezett csapat, amely akár kellemetlen ellenfél is lehet. A mostani társaságnak az európai kupasorozatokban csak selejtezős tapasztalata van, míg a Fradi tavaly már az El-csoportkörbe jutott, és csak egy ponton múlott a tavaszi kupaszereplés.

A Molde főleg otthon erős, a mostani bajnokságban hazai pályán mindössze öt gólt kapott a csapat, idegenben ennek a tripláját, négy alkalommal ki is kaptak, gyakorlatilag emiatt vannak komoly hátrányban. Hazai környezetben tehát masszív csapat a norvég, és nekik kedvez az is, hogy műfüves pályán fognak játszani. Ugyanakkor azt is érdemes megjegyezni, hogy a Fradi az előző idényben veretlen volt az El-csoportkörben idegenben, és ha a Molde otthon valóban nyomni fog, akkor Tokmacék előtt terület nyílhat a kontrákra.

A Molde–Ferencváros odavágót szerdán 21 órától rendezik Norvégiában, a visszavágót hat nappal később Budapesten, szintén 21 órától.

Bővebben itt írtunk arról, hogy Rebrov irányítása alatt miben változott a Ferencváros, hogyan lett Európában is sikeres a klub:

(Fotók: Molde Facebook-oldal)

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.