A Leipzig idegenben 1–0-ra legyőzte a tavalyi döntős Tottenhamet a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első meccsén. A lefújás után Mourinho a sok sérültre panaszkodott, de megígérte, az utolsó pillanatokig küzdeni fognak.

A Tottenham nincs könnyű helyzetben, hiszen valószínűleg a szezonban Kane és Szon már nem játszhat, vagyis a csapat két legfontosabb támadójátékosára nem számíthat Mourinho, és szintén sérül Moussa Sissoko is.

„A jelenlegi helyzetünk, ahhoz hasonlít, mint hogyha harcolnunk kellene egy olyan fegyverrel, amelyben nincsenek golyók. Megtettünk mindent, amit tudtunk, és ha mi rúgjuk az első gólt, teljesen más meccs lett volna. Tudják, hogy Lamelának hány edzése volt a csapattal? Nulla. Sérülésből rögtön visszatérve játszott a Bajnokok Ligájában.

Nem az eredmény miatt aggódom, a párharcot meg lehet fordítani. De két nap múlva ismét játszunk. Lucas fáradt, Bergwijn fáradt, Lo Celso fáradt. Ha csak ez a meccs lenne, nem aggódnék, de játszanunk kell a Premier League-ben, az FA-kupában, és a jelenlegi helyzetünkben ez nehéz”

– mondta José Mourinho.

Gulácsi Péter meccs utáni nyilatkozata:

Gulácsi: Ez a legmagasabb szint, amelyen valaha játszottam

Szenzációsan védett a Lipcse magyar kapusa a BL-ben.

(Fotó: Getty Images; via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
14% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
4% Ázsia
18% Ausztrália
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés