Összesen négy meccsre tiltották el a Special One-t.

Eseménytelen meccsen játszott 0–0-t a Galatasaray és a Fenerbahce a török bajnokságban, a rangadó utáni történések azonban felpörögtek. Kezdve azzal, hogy Okan Buruk, a Galata edzője Crying One-nak nevezte portugál kollégáját.

A Galatasaray edzője átnevezte Mourinhót The Crying One-ra

Okan Buruk nem kímélte híres kollégáját.

Ezt követően a Galatasaray vezetősége rasszizmussal vádolta Mourinhót, akit a közösségi médiában két korábbi futballistája, Didier Drogba és Michael Essien is megvédett.

A meccset egyébként egy külföldi játékvezető, Slavko Vincic vezette, a lefújás után Mourinho bement a játékvezetők öltözőjébe, és a negyedik játékvezetőnek – aki török volt – megmondta, hogy ha ő vezette volna a meccset, akkor az katasztrófával ért volna véget. Majd a sajtótájékoztatón sem fogta vissza magát, ott is kritizált.

A török szövetségnél ez összesen négymeccses eltiltást eredményezett,

kettőt azért kapott Mourinho, mert bement a játékvezetők öltözőjébe, kettő pedig a sajtótájékoztatón elhangzottak miatt járt, ehhez még az ő szintjén hozzájött egy minimális pénzbüntetés is.

Kollégája, Okan Buruk is kapott egy egymeccses eltiltást.

Ez is érdekelhet:

Mourinho keményen odaszólt a neki beszóló Guardiolának

Nem kell egy bajnokságban dolgoznia a két edzőnek, hogy menjen a trash talk közöttük.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

A Real Madrid felköpött és aláállt azzal, hogy kirúgta Xabi Alonsót

Felismered gyerekkorod futballsztárjait mai fotók alapján? Teszteld!

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.