A kommentátor, szakkommentátor vonalon világszínvonalon nyomul a magyar foci, már ami a stand up comedy részét illeti. Erről hosszabban is írtunk, de most megint jött egy újabb megerősítés.

Sebők Szakértő legalább vicces volt, meg igazán őszinte, egyszerűen leblokkolt, olyan van, ám Simek Szakértőt nem értjük. Lehet, hogy csak mi nem, bár Hajdú B. és Somogyi kolléga is kikerekedett szemmel gyakorlatilag röhögött.

Az esetről már írtunk, a DVSC–Fradi meccsen Tőzsér elütötte a labda felé igyekvő Bödét, mindkét lábát kisodorta, ám a néhány méterre álló Iványi játékvezető nem látta, vagy látta, de nem találta szabálytalannak.

A szakértők szerint is szabálytalan volt, de Simek Péternek ez nem elég.

“Szabálytalan, az tény, de nem mondanám egyértelműnek... Szabálytalan, már maga a mozdulat. [...] Nem vagyok benne biztos, hogy én megadtam volna.”

Közben azt is elmondta, hogy úgy nézett ki, hogy Böde direkt ráugrott volna Tőzsérre, meg egyébként is, a Debrecen középpályása hamarabb érte be a területre, és egyébként sem látta Bödét. Tehát nem volt szándékos, nem illik megadni.

Segítsetek:

Szerinted ez tizenegyes volt?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ronaldót hergelték az ellenfél drukkerei, azzal vágott vissza, hogy ő már ötször megnyerte a BL-t

Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is

Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hogy alakul neked eddig 2026?
33% Tök jól, elégedett vagyok.
38% Semmi extra eddig.
29% A vártnál rosszabbul.