Konkrét név egyelőre még csak egy van, de elvileg több edzőjelölt is képben van a Ferencvárosnál, miután tegnap a csapat menesztette Peter Stögert.

„Amikor a nagyobb vetélytársakkal játszunk, akkor megvan a motiváció, amikor – a legnagyobb tiszteletem mellett – a kisebbekkel, akkor pedig nincs meg a megfelelő hozzáállás. A korábbi csapataimnál, bár nem mindig a legjobbak voltak, ilyen hozzáállásbéli problémákat még nem tapasztaltam. Erről beszélnünk kell a szünetben, megnyomni a reset gombot és elkezdeni újra a munkát”

– nyilatkozta Stöger a Debrecen elleni 2–0-ás vereséget követően. A Fradi pedig meg is nyomta a reset gombot, és ez Stöger állásába került. A Fradi a BL-csoportkörről idén lemaradt, az Európa-ligában pedig öt vereséggel kezdett, az utolsó fordulóban tudta legyőzni egy tét nélküli meccsen a Leverkusent, és a bajnokságban is volt néhány nem várt bakija a csapatnak.

Elküldte a Fradi Peter Stögert

Hiába a Leverkusen elleni nagy siker, a debreceni vereség, és az az utáni nyilatkozat sok mindenre rávilágított. Távoznia kellett az osztrák edzőnek.

Stöger és segítői tehát távoztak, most az a kérdés, hogy ki lesz a Fradi új edzője. A csakfoci szerint négy-öt név van a kalapban, de egyelőre túl sok konkrétumot nem tudni. Orosz, ukrán, olasz és skandináv edzőjelöltje is van a Fradinak, de a hírek szerint a döntést nem fogja elkapkodni a Ferencváros.

Egyetlen konkrét névről lehet egyelőre tudni, és az Erling Moe, a norvég Molde edzője.

Moe 2007 óta dolgozik a Moldénál, 2018 óta vezetőedző, korábban többek között Ole Gunnar Solskjaer segítője is volt. A norvég bajnokság nemrég ért véget, a Molde a második helyen végzett.

Erling Moe

Szintén a csakfoci írja, hogy végleges döntés még közel sincs, a Ferencváros vezetősége a napokban veszi fel a kapcsolatot a jelöltekkel, és csak ezt követően gyorsulhatnak fel az események.

Kulisszatitkok a Fradi újításáról, a labdaszállító drónról

Az egész világon ritkaságszámba menő megoldással viszik a labdát a Fradi-pályán.

(Fotó: Getty Images)

És ezt olvastad már?
Tyson Fury a napi hét maszturbálást cölibátusra cserélte