Miután Xavi bejelentette, hogy a nyáron távozik a Barcelona kispadjáról, megállás nélkül záporoznak a nevek a katalán sajtóban. Mivel ott kevés a hiteles forrás, azokat elengedjük a fülünk mellett, de nem hajolhatunk el Christian Falk hírei elől.

Az elmúlt hetek kilátástannak tűnő teljesítménye után Xavi nyilvánosságra hozta a döntését: a nyáron távozik Barcelonából. Joan Laporta nem akarta elengedni, a katalán legenda hajthatatlan volt, úgy érzi, ezzel talán lökést adhat a klubnak.

Ötöt kapott a Barcelona, Xavi rögtön lemondott

A Villarreal elleni hazai vereség után Xavi bejelentette, távozik a Barcelonától.

Az csak természetes, hogy amilyen sokk volt a hír, olyan gyorsan váltott a sajtó és kezdte el bedobni a neveket, hogy kik követhetik a kispadon Xavit. Mivel Jürgen Klopp is épp most jelezte, hogy a nyáron nem folytatja Liverpoolban, azonnal a németet hozták kapcsolatba a Barcával. Ám Klopp azt mondta, elfáradt, pihenni akar legalább egy évet, így nincs esély, hogy azonnal átvegye a Barcelonát, Jürgen barátunk nem csinál segget a szájából.

De a germán vonal nagyon is reális, ugyanis Joan Laporta rajong az újhullámos német focikultúráért. És vannak szabad német edzők, ráadásul ezzel cseng egybe Christian Falk információja is. A Bild hiteles szakírója és átigazolási specialistája úgy tudja,

Hans-Dieter Flick követheti Xavit a Barcelona kispadján.

Biztosan tudjuk, hogy Hansi Flick ott van a jelöltek listáján. Joan Laporta 2021-ben egyszer már felhívta Flicket, hogy meggyőzze. Flick akkor visszautasította az ajánlatot, így lett Xavi a Barcelona vezetőedzője.

És a Bayern Münchennel triplázó (a Bundesliga mellett a Német Kupát és a Bajnokok Ligáját is megnyerte) Flick most szabad, mert a német válogatottnál megbukott. Ott Julian Nagelsmann vette át az irányítást, ő vezeti Németországot a 2024-es Európa-bajnokságon, de az ő neve is felmerült Xavi-utódként. Az Eb után vehetné át a katalán együttest.

Lewandowski és Cancelo elsírta magát, miután Xavi bejelentette a távozását

Katalán források szerint több játékost is sokkolt Xavi bejelentése.

(Fotó: Alexander Hassenstein/Getty Images)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Ma van az évfordulója minden idők egyik legzseniálisabb gólpasszának a BL-ben

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés